Bea weboldala

Szabadidő és sport

Szoba koncerttel

 

   Hajnali hegyek látványára nyitogatom álmos szemeimet. A kocsiban már csend, nem zakatol a Moby Dick zenéje, ami álomba ringatott.

  

img_0058.jpg

 

   Legutóbbi, hosszított horvátországi utazásunkból okulva, éjszaka indulunk útnak. Az utazás ezen módja tényleg gyorsabb, de legalább annyira fárasztó. 

 Reggel nyolcra már a Dubrovnik alatt megbúvó Mliniben vagyunk. Bájos kisváros, csöpp központtal, ami egy kápolnából, egy malomkerékből, egy óriási fából és egy templomból áll. A hely adottságait jócskán kihasználva apróbb és nagyobb szállodák sorakoznak a vízparton. Egymás mellett új és régi. De azért a hagyományos van túlsúlyban. Mi egy villában lakunk ezen a héten, egy kedves, bohém tulajdonospárnál. A szálláshoz vezető út egy kőétterem és terasza között vezet át. Valahányszor erre járunk - főként a délutáni és az esti időszakban - keresztezi utunkat egy-egy fürgelábú pincér vagy egy tucat bámész turista. A haladást lassúvá és megfontolttá teszi az is, hogy az óváros korlátozott parkolási lehetőségeinek fittyet hányva, az út mentén, a tiltótábla mögött sorakoznak a gépjárművek. Úgy tűnik ebben az országban ez elfogadott. 

 

img_gh00.jpg

 

 Fix parkolóhelyünk van. Egy ideig nem erőltetjük az autózást. Közlekedési variációnak marad tehát a hajó és a busz. De most a gyaloglás az ideális. Pihenten, új látnivalókra éhesen indulunk közel félórás sétánkra, a srebrenói csipkézett partszakaszon át Kupari strandjára, a búslakodó, háborús áldozatokhoz,  vagyis az árván maradt, pusztuló szállodákhoz. De ja vu érzésem támad. Mintha Malinskán járnék. Úgy tűnik, most már minden horvátországi utunkhoz kapcsolhatunk egy katasztrófatúrát is. A csodás, festményre illő öböl körül komoran magasodnak az elhagyott épületek. Az ágyú cincálta sérüléseket szemlélve érzem csontjaimban a háború szörnyűségeit, a mulandóságot. Merengeni nem sok idő marad. Kíváncsi romjárók bukkanak fel a - helyenként igen veszélyes - leszakadt födémű épületek ablakaiban, tetején.Tiltótábla sehol nincs, így mindenki magáénak érzi az egykor jobb időket látott hoteleket. 

 

img_1091.jpgimg_1123.jpg
  Dubrovniki kiruccanásunkról hallva a háziak határozottan kijelentetik, ők semmi pénzért nem mennének oda júliusban és augusztusban. Ha minket ettől nem lehet eltántorítani, akkor viszont hajóval közelítsünk, mert a látvány páratlan, és délután, mert akkor talán kevesebb a látogató. Ami a hajózást illeti, tényleg igazuk van. A tömeg tekintetében kevésbé. Délután négykor, rekkenő hőségben, felkészületlenül érkezünk az egykori Ragúza kikötőjébe. Mindenki ész nélkül fényképez. Mi is készítünk néhány kötelező turistás fotót, de a személyes tér már most sem érvényesül. (Lásd a képen!)

  

img_0497.jpg

 

 Tanácstalanul lapozgatok az útikönyvekben. Kettő is van nálam. Már rég el kellett volna olvasni. Nincs más hátra, rögtönzök. Eredeti tervem szerint: Átnyargalunk a Stradunon, Dubrovnik főutcáján, megnézzük a felvonóról a kilátást, aztán felmászunk a "falra". Addigra talán kevesebb ember lesz a városban. A tökéletes koncepció kapkodásba vált, mikor szembesülök vele, hogy ez az "átnyargalunk" háromnegyed óráig tart. Igaz, ez részben az útkeresésnek és a templomlátogatásnak köszönhető, de tény, hogy szerepet játszik a sodródás is. A kisebb tömegből a nagyobba vagy legalábbis a hasonlóba kerülünk, amint felküzdjük magunkat a várfal lépcsőin. Araszolunk, kerülgetünk, fotózunk. A látvány lélegzetelállító lenne, ha legalább annyi időnk akadna. De már minket is kerülnek, beszélnek, zsúfolódnak mögöttünk.

 

img_ft01.jpg

 Egy pillantás és egy fénykép, amit a falhoz préselődő házfalakra és a mélybe sodort kalapokra szánok, de már ott az újabb látványosság, az erőd és a tenger, a várfal mellett húzódó apró lakások, a menő apartmanok, amikből tökéletes a kilátás a tengerre és még jobb a falról a szobába, ahonnan megannyi érdeklődő szem kutatja titkainkat.

 

img_fa02.jpg

  Dubrovnik folyamatos mozgásban van. Látunk hajós esküvőt, utcai koncertet és egy apró kosárlabdapályát a magasban. De addigra már nagyon fáradtak és nyűgösek vagyunk. Csak arra vágyunk, hogy lekerüljünk a fal tetejéről. Odalent, a városkapun kívül, a "három márványfej" figyelő szemei alatt, a közlekedés rákfenéjével szembesülünk. Ha a dugók és az egyénien alkalmazott közlekedési szabályok miatt nem zártuk volna ki az autós közlekedést, akkor most érzékenyen érintene, hogy az óváros környékén a parkolás reggel hattól hajnali kettőig fizetős, 40 kuna óránként (1 kuna = 42 forint). A busz ugyan olcsóbb, de az állóhelyért küzdeni kell.

   

img_0814.jpgimg_0837.jpg

 Sajnos a felvonónál is hasonló a helyzet. Le kell mondanunk erről a programpontról, különben nem érjük el a hajót. Este hét óra már elmúlt, a múzeumok talán bezártak, de ha mégsem, jelen állapotban nem tudnának becsalogatni kapuikon. A helyzeten csak tovább ront, hogy elérjük ugyan a "vízibuszt", de annyian vannak rajta, hogy nekünk már nem jut hely. Félóra várakozás a kikötőben. Nem moccanunk, pedig csábítóak a kigyúló fények. Ha a következő hajót is elmulasztjuk, már csak éjfélre érünk haza. A járat késve ugyan, de jön. Meglepően kevesen utazunk rajta.

 

img_0912.jpg

 

Fázom. Feltámadt a szél, s a Mlini felé vezető úton meleget nem kapunk, csak hideget, azt is víz formájában. Mire a kikötőbe érünk, a hajam és a ruhám is vizes. Kilenc óra körül jár. A villában készülődik valami. Hamarosan kellemes férfihang csendül, gitárkísérettel. Illik az este békéjéhez, de nekünk még nincs nyugovásunk. A srebrenói étkezdék felé vesszük az irányt, s a meglepetés csak másnap ér, mikor feledezem egy utcai plakáton, hogy a rejtélyes énekes a mi házigazdánk. Erről az előadásról lemaradtunk ugyan, de hamarosan újra hallhatjuk. Mlini ünnepén az első sorból figyeljük színpadi fellépését, amit ő másnap hálás szerénységgel köszön meg.

 

img_1000.jpg

 Időbe telik kiheverni a nagyváros okozta csalódást. Leginkább strandolással orvoslom, kedvenc pihenőhelyemen, a két szikla között (lásd a képen balra), ahonnan belátom az öblöt. A víz viszonylag hideg - nemhiába ez a leghidegebb augusztus -, de kellemesen esik az úszás, sünök nincsenek és a sziklákra is fel lehet mászni. Késő délután felderítjük a Soline felé eső irányt is. Mlini egy teljesen más arcát ismerjük meg. Vízre néző, elszórt apartmanok nőnek ki a földből, osztatlan tengeri kilátással és a vele járó morajlással. Melletük egy magas, elegáns, kényelmes hotel. Az út, mely tetejük fölött kanyarog, ketté válik a sziklatetőn. A jártnak tűnő helyett a kalandost választjuk, követve a nudisták nyomát. A táj egyre vadregényesebb. Nudisták tényleg vannak, elszórtan, de nem zavarjuk köreiket. Találunk egy romos házat, s annak lépcsőjéről követjük a naplementét.

 

img_tk06.jpg

 Cavtatba busszal megyünk át. Felkapaszkodunk a villa mellől induló, magasra nyúló lépcsősoron, mely egyenesen a megállóba vezet. Épp időben. A busz már érkezik is. Mintha tíz perccel előbb jött volna... Sebaj, a lényeg, hogy elértük. Olcsóbb, mint hajózni, élményben is más, kaptatni is kell hozzá, de mindenképp érdemes kipróbálni. Körülbelül húsz perc alatt értünk át az apró kikötőbe, majd innen gyalog indultunk tovább a parti sétányon. Több kilométer csodaszép ösvényen tekergés után érjük el Cavtat városát. Az első, ami szemünk elé kerül, Kupari szomorú hotelcsontvázai, majd egy következő kanyarnál felbukkan Dubrovnik távoli látképe. 

 

img_1441.jpg

 Ha Mlini bájos, kedves hely, akkor most mit mondhatnék? Egyik bámulatból a másikba esem. Minden porcikáját szeretem Cavtatnak. A sétányát, ami végig fürdőzhető (s mivel elég hosszú, a tömeg is eloszlik), kedves kis utcáit a magasfalú dalmát házikókkal, egyedi házszámait, apró templomát, árkádos strandját. Élvezhető a tér, nem áradnak a tömegek, nincs sorállás a boltban. És itt van a világ egyik legszebb panorámájú temetője. Bár ez így elég morbidnak hangzik. 

 Ha már benne vagyunk a gyaloglásban, egy frissítő mártózás után bejárjuk a másik félszigetet is, mely a város bal oldalából nyúlik ki. Ha lehet még fokozni a látnivalók szépségét, akkor most ez történik. Minden egyes kanyarulatnál újabb és újabb sziget bukkan elénk (összesen három), s mutatja eddig rejtett titkait. 

 

img_1704.jpg

 Hazafelé már hajóval megyünk. A várakozási idő alatt megtaláljuk a rövidebb utat a buszállomáshoz. Egy átjárón mindössze öt perc alatt jutunk el Cavtatból érkezési helyünkhöz. Egyáltalán nem bánom a délelőtti hosszú sétát. A természet a kitartó gyaloglásért bőven kárpótolt szépségekkel. A rövidebb útvonal ismerete is jól jön. Például este, amikor visszatérünk itt felejtett fürdőruhámért. Meglepő, de ott találom, ahol hagytam. Ittlétünk jó ürügy arra, hogy belekóstojunk az éjszakai város hangulatába, s élvezzük Mlini és Dubrovnik esti fényeit, s a köztük jelentőségteljesen sötétlő kupari romok zordságát. A hely varázsát mutatja, hogy Cavtatba többször visszatérünk a nyaralás alatt. 

 

img_at03.jpg

 Már csak egy kívánságom marad. Kolocepet szeretném látni. Elvágyódom a tömegből, a háborítatlan magányba. Kolocep az Elafiti-szigetek legkisebb lakott tagja. Mindössze két falucskával bír, Donje Celoval és Gornje Celoval. Nehézkesen indul az utunk, így igazán csak akkor nyugszom meg, mikor a jeggyel kezemben a fedélzetre lépek. A komp Gruz kikötőjéből indul, napi négy alkalommal. Mi a kora délutáni járatot választjuk. Ismeretlen szigetecskék mutogatják felénk bizalmas romjaikat, majd félóra hajózás után célegyenesbe fordulunk, s kikötünk az általunk választott szigeten. Vagyis egy hölgy köt ki minket. Ritka látvány.

 

img_bh04.jpg

  Toronyiránt indulunk. Úgy a jó. Kedves utcácskák, egy árus, akinél kiwi lekvárt is kapni, egy torony, ami láthatólag csak kívülről tekinthető meg, így funkciója rejtély marad számunkra. Hamarosan megtalálom az iskolát is.

 

img_bc05.jpg

 A lépcsőjén gyerekek játszanak. Valószínűleg a gondnok családja. Bár az épület innen nézve elég aprónak látszik. Az út tovább kanyarog, több leágazással csalogat. Tapintható a csend. Csak időnként tűnik fel egy-egy turista vagy helyi lakos. Utóbbiak udvariasan köszöntenek, s folytatják útjukat. Elkanyargunk egy kis temető mellett, le Gornje Celo központjáig, ami tényleg néhány házikóból áll. Kis templom, motor és telefonfülke. A templomba mindössze négyen férnek. Előtte neon Jézus születik. Ez furcsa kombináció, de biztos működik. 

 

img_2217.jpg

 Az út folyamatosan lefelé halad a parányi kikötőig, ahol a strand is van. Bevetem magam a vízbe. Először csak próbálgatom a homokos partszakaszt, majd fellelkesülve azon, hogy nyár van, zavartalan fürdőzés, már a kikötő faláról ugrálok a több méter mély vízbe, az apró halrajok közé. Nagyon élvezem. Mintha egy medencényi saját tengerem lenne.

 

img_2236.jpg

   Bár a strandon fürdőznek néhányan, körülöttem egy lélek sincs. És ezt lehet még fokozni. Ha elég elszántak vagyunk, s megküzdünk a meredekkel, a köves úttal, a nehezen járhatóval, olyan homokos partszakaszokra juthatunk, ahol tényleg nem találkozunk senki emberfiával. Ezeket az eldugott öblöket követi a természet vadromantikája, a szaggatott, zord sziklás perem, mely a világítótornyot is tartja.

 

img_2264.jpgimg_2288.jpg

 

A sétám sajnos idáig vezet. A rendelkezésre álló négy óra kevésnek bizonyul, mivel az utolsó hajót el kell érni. Fel sem tűnt, hogy egy órát gyalogoltam. Vágytam volna rá, hogy a sziget felfedje előttem többi arcát is, de ez egy másik alkalomra marad. Ide feltétlen vissza kell térni. 

 

img_2329.jpg

 Kolocep káprázatos naplementével búcsúzik tőlünk, én pedig a cipőmtől, mely nem bírta az út viszontagságait. Nem árulom el, miért döntöttem a szandál mellett, annak ellenére, hogy tudom, gyilkos környék ez számára. Aki ismeri a cipővásárlási szokásaimat, az úgyis rájön.

 img_2340.jpg

 

Vörös-színes égbolt alatt érkezünk a kikötőbe. Ezt az emléket viszem magammal a hosszú hazaútra.

  2016



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 253
Össz.: 45 060

Látogatottság növelés
Oldal: Szoba koncerttel
Bea weboldala - © 2008 - 2024 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »