Bea weboldala

Szabadidő és sport

Barcelona hirtelen

Hirtelen felindulásból utazom. Egyszerűen megelégeltem azt, hogy évek óta csak a kifogásokat hallgatom, amivel a barátaim lerázzák magukról a kalandvágyat és a jobbnál jobb ajánlataimat. A zsák bolha, ami megőrzésre nálam volt, most kitört a bezártságból. Nem kérdés. Menni kell. S ha egyedül, ám legyen!

 

Éjszaka érkezem Barcelonába. Egyedül, egy idegen nagyvárosba, útravalóul egy jó adag félelelmmel, amit intelmül kapok  a vágyakozó, de inkább a biztos Budapestet választó ismerőseimtől. 

A fél tizenegyes landolás után tempósan lépkedek. Mintha hazai terepen mozognék. Ez annak köszönhető, hogy a gépen már felszedegettem a mások által elejtett információmorzsákat. Felkapom a bőröndöm, ami az elsők között érkezik. Vacilálok egy picit, hogy valóban a sajátomat viszem-e - tényleg rég utaztam -, majd élesen jobbra fordulok. Beszívom a meleg, simogató katalán levegőt, s felszállok a buszra, ami épp elém kanyarodik.

 dscn2479.jpg

Nagyjából húsz perc alatt érek a Placa Espanyára. Hatalmas, nyüzsgő tér. Még ilyenkor is. Nem lakom messze innen. Orsi, egy itt élő kedves magyar lány, tökéletesen leírta, merre kell mennem, hogy öt perc alatt elérhessem interneten foglalt szálláshelyemet. No igen. Ha nem venném elő a GPS-t, valóban így is lenne. A technika használatával azonban - amit nem tudok átkapcsolni autós üzemmódból gyalogosra - még legalább negyedórát sétálok feleslegesen. 

Nathalie, aki a mostanában divatos "coach surfing", avagy kanapé bérlés révén házigazdám ebben a pár napban, lelkesen fogad. Cseppet sem tűnik álmosnak és mérgesnek, amiért későn érkezem. Akkor még nem fogok gyanút, de később megtapasztalom, a városlakók ilyenkor a legéberebbek. Ez az élénk éjszakai élet és főként az éjjeli fürdőszobahasználat lesz barcelonai kialvatlanságom oka. Még átvesszük a fontos tudnivalókat, s aztán jöhetnek a kötelező telefonok: jól vagyok, semmi bajom, nem raboltak el és mindezek ellenére még jól is érzem magam.

Hogy is jutok ki a lakásból? Ezen töprengek reggel, induláskor. Úgy tűnik nem sikerült tökéletesen odafigyelni érkezéskor. Negyedóra kínszenvedés után enged a zár. Szabad vagyok! Kisurranok a langyos, hajnali utcára. Hét óra körül lehet. A Gótikus negyed felé veszem az irányt, hogy elérhessem a Katedrális kerengőjét, ami az instrukciók szerint korán bezár. Kétszer járom körbe az épületet, de csak néhány álmos utcazenészt találok, aki a napközbeni turistaáradatra készülődik. Csatlakozom a Katedrális zárt ajtaja előtt ácsorgó férfihoz. A kapuk pár perc múlva, nyolc órakor kitárulnak, s mi beözönlünk rajta. Egyedül bolyongok a középkori falak között. Megborzongató, leírhatatlan érzés. Hatalmas pillérek, derengő fények. Röpke hatszáz év időutazás. De engem még mindig a kerengő foglalkoztat. Egy kissé megváltoztak a viszonyok. Nemhogy korán zárna be, éppen fél kilenckor nyit ki. Ilyenkor még itt sincs tömeg. Csupán egy-egy hívő gyújt gyertyát, s néhány nagyon elszánt látogató fényképezi a templomot őrző tizenhárom libát. A továbbiakban térkép és cél nélkül lófrálok. Csak azért, hogy érezzem az utcák hangulatát. Megtalálom az extrém ékszerészt -tényleg az - és egy ódon teret, ahol sokan várakoznak. Kíváncsi vagyok, mire, így velük ácsorgok. Kilencig. És akkor becsöngetnek... Bizarr. Végre tanítási szünet (vérbeli tanár vagyok), s nekem a második utam már az iskolához vezet. 

img_0573.jpg

A Sagrada Familia világhírű épülete előtt három utcányi sor ácsorog. Előre vásárolt jegy hiányában esélytelen a bejutás. A Güell park felé veszem az irányt. Élvezem, hogy nem kell rohanni. Szemlélődöm. Alattam közvetlenül fényképező turisták. Őalattuk pedig a város régi és modern házai támaszkodnak egymásnak. A távolban, a Montjuic hegylába előtt hever a tenger, amin hajóóriások ringatóznak békésen. Minden a megszokott rendben. A város háborítatlanul éli mindennapjait. A szépen tervezett park fái közt veszekedő papagájok építik fészküket. Szokatlan formák mindenfelé. Gaudi keze nyoma. A szabálytalan formák közt rengeteg fotózkodó ember. Ezt a helyet nem hagyhatjuk ki, ha Barcelonában járunk. Mások is így vélik. Ezzel számolni kell a jegyvásárlásnál, amikor a személyre szabott időpontokat osztják. A Güell parkért megéri várni. Elbűvöl. Egyszerűen nem elég látni. Érezni, tapintani kell, hogy átélhessük. Leülni a színpompás mozaik ülésekre és figyelni az új életére készülő ifjú párt, a szomszédban tapsikoló óvodásokat és a látogatók boldog arcát. Felüdülés itt lenni, ezen a mesebeli helyen.

img_0848.jpg

A második nap java a Montjuicé. Ha már 5-kor ébredtem, napfelkeltét néznék, de elvétem a kanyart. Jobbra fordulok az egyik utcán, a tenger azonban balra van. A város reggeli fényeivel vigasztalódom. Korán van. Még minden zárva. Ráérősen sétálok tovább, s elém tárul a csoda. Megtalálom a legrövidebb utat a hegyre, vagyis a Placa Espanyát. A mozgólépcsők már működnek (7.30-tól), de a szökőkutak még az igazak álmát alusszák. A közelben lévő Jardins de Laribal park nyolctól már nyitva, s én ámulva bolyongok két órát nem tervezett programomban. Elvarázsol a szépsége. Látogatók még nincsenek, csupán pár vörös cicával találkozom. Ők gyanakvóan méricskélnek.  

img_1108.jpg

Eredeti terveimmel ellentétes irányba haladok. Megnézem az Olimpiai Stadiont és elsétálok a Poble Espanyolhoz (Spanyol Falu), ami egy olyasféle skanzen, mint nálunk a szentendrei. Mire odaérek, már nincs erőm bemenni. Éhes vagyok és fáradt. Egy zuhany sem ártana. Október vége van és nyári meleg. Helyzeti előny, hogy már ismerem a rövidebb utat a Montjuicra. Ez gyorsítja ugyan a visszatérést, mostanra viszont már a turisták száma is megnőtt, ami hosszabb várakozást jelent a felvonónál. Fáradt vagyok (négy órát aludtam), de még így is egész jól viselem, hogy a pénztárban pont előttem kezdik összeszámolni a mai napi bevételt. A fejemben most először zsibong egy csomó irritáló gondolat: időbeosztás, tartani a programot, megnézni mindent, amit lehet, nincs idő, idő, idő. Nem vagyok egy kicsit maximalista? Nem. Nagyon maximalista vagyok. 

img_1163.jpg

Türelmemért kárpótálásul a szerencse megajándékoz egy teljesen üres kabinnal. Egyedül élvezhetem a kilátást, amit az alattam elterülő város nyújt. Nem fényképezek őrült módra. Csak gyönyörködöm. Most ennek van itt az ideje. A sikló L alakban kanyarodik a kastélyhoz. Megváltom a jegyem és felsétálok az erődítménybe. A tenger kékje alattam hullámzik, ahogy ücsörgök a napsütésben a vastag falon, s figyelem az alant kavargó világot. Most látom itt először a tengert. Vágytam már erre az élményre. Az üzenetre viszont, amit a fényképezőm kiír, egyáltalán nem áhítoztam. Lemerülőben az energiája. Hűha! Az elemek megcserélésével egy ideig átverhetem a technikát. De innentől ésszel kell fényképezni. Tényleg csak azt, ami gyönyörű, megfoghatatlan. Nehéz, hiszen minden az. A java még csak most jön. Felvonó visz át a tengerparti őrtoronyba. A helyzeten ront, hogy itt csak összepréselődve utazhatunk, s egyetlen ablak alkalmas fényképezésre, ahova viszont összesen két ember fér. Sajnos jelen pillanatban nem vagyok benne ebben a számban. 

img_1242.jpg

Nem sietek túlzottan. Hadd menjen a tömeg! Még élvezem egy kicsit a torony kilátását, s csak utána ereszkedem alá az utcára. Egy saroknyira van csak az oly nagyon áhított tenger. Jelen pillanatban a pokolba kívánom azt a lelkes pincért, aki mindenáron most akar velem beszélgetni. Belegázolok a vízbe, érzem a bőrömön a hullámokat. Sétálgatok mezítláb a durva homokban, majd leülök és csak bámulom a habokat és a benne szaladgáló gyerekeket. Most nagyon hiányzik valaki, akivel ezt a hangulatot megoszthatnám.

img_1267.jpg

Morajlás, tenger, homok, napsütés. Nem érdekel, hogy drága a fagyi. Itt kell enni, most, a tengerparton. És persze feltétlenül katalán krémeset. Nagyon finom. A parti sétányon bringások, sétálók, görkorisok áramlanak mindkét irányba. Találok egy kórházat. Kórház a tengerparton? Hm. Érdekes. Elgondolkodtat, szeretnék-e itt beteg lenni. Ennyire közel a tengerhez, amihez mégsem juthatnék el. Megvárom a naplementét, s amikor kezdődne a pezsgő éjszakai élet a parton, hazatérek. Elfáradtam.

Nem sikerül feltöltődni a következő napra sem. De már legalább hat órát aludtam. Ezzel bírni fogom estig. Hazai segítséggel - Köszi Gyula! - internetes jegytulajdonossá váltam, így megnézhetem a világ egyik leghíresebb templomát, a Sagrada Familiát. Még zárva, de az időpontra érkezők sora fokozatosan duzzad. A kapukat pontosan kilenckor nyitják, rettenetesen szertartásosan. Még viszonylag kevesen vannak, így könnyebb és gyorsabb körülnézni. Húsz perc alatt végigszaladok a látnivalók között. A szivárvány ezer színben táncol a falakon és az alávetődő látogatók testén. Odalent, az altemplomban még mise folyik. Túl gyors vagyok, vagy az időpontot választottam rosszul, de soknak tűnik az idő, míg a toronyba feljuthatok. Itt főként tanácstalanul bolyongó ázsiai turistákat látok. A kusza útjelzésnek köszönhetően ugyanúgy tévelyegnek, mint én. Nincs jelentősége. Előbb-utóbb minden út lefelé vezet.

img_1356.jpg

A mai napot Gaudira szántam. Ez azonban sajnos drága mulatság, ezért időnként le kell mondani egy-egy épület megtekintéséről. Így marad ki a Hospital Sau Pau, amit a "kispadról", vagyis a kerítés mellől fotózok végig és a 20 eurós Casa Milá, Gaudi csodaszép háza, amit egy következő látogatásnál biztosan megnéznék. Természetesen hasonló áron lehet bejutni a Sagrada Familia templomába és az építész másik, színesebb házába, a Casa Batllóba, amit mindenképp látnom kell. Szabálytalan formák, élénk színek, ötletes megoldások. Imádom ezt az épületet. Bolyongok benne, amíg képes vagyok újabb csodákat befogadni, de itt sem maradhatok a végtelenségig. A listámon sok a programpont. A belvárosban vagyok, s még viszonylag korán van. Az Eixample negyedből megnéztem mindent, amit lehetséges volt. Az ég ugyan borult, de a Tibidabo kizárólag most fér bele az időmbe. Praktikus közlekedéssel, két átszállással és egy T/10 jeggyel jutok el a hatalmas, kétszintes templomhoz, melynek tetejéről Krisztus tekint alá a városra és egy csepp vidámparkra. Kisétálok a teraszra, ahonnan gyönyörű kilátás lenne. Most sötét fellegek uralják a tájat, ami így még fenségesebb. Van benne valami zordon misztikum. A tempom elhelyezkedése roppant különös: templom és vidámpark. Tényleg szokatlan párosítás. A vidámparkban alig lézengenek. Leülök egy padra, összeállítom a holnapi programomat, majd elindulok a város felé.

img_1686.jpg

Végre éber vagyok este! Átmegyek a Placa Espanyán található "Aréna Plázába". A bikaviadalok egykori helyszíne ma divatos bevásárlóközpont. Gyönyörű kilátással, úszómedencével, éttermekkel. Leginkább a Joan Miró park felfedezésének örülök. Ha már ilyen közel van, akkor meg kell nézni. Nem vitás. Odalenn mindenki sportol. Külön csopotokban a futók, kutyások, valamilyen labdajátékot játszó lányok, kosarasok, bokszolók és a különböző korú szerelmespárok. Igaz, utóbbiak nem klikkesednek. Hazafelé még látok valakit, aki az ablakkeretén csinál húzódzkodásokat. Este tíz óra van. A katalánok tényleg kissé őrültek. Éppen ezért szerethetőek.

dscn2518.jpg

Az utolsó teljes napomon ésszerűen közlekedem. Megnézek mindent, amit eddig kihagytam. Orsi személyes irányítását követem. Először a piacra kanyarodunk, ahol az édességtől kezdve a megnyúzott birkafejekig és a még élő, jégben kapálódzó rákokig minden megtalálható. Kicsit sokkoló. Nem csábít hosszas maradásra. A piac mellett ott a még - kilenckor - kihalt Rambla. Vásárolunk, megnézzük Kolumbuszt, a Port Vellt, a postát, a pályaudvart, a Ciutadella parkot, a Katalán Zene Palotáját és még felsorolhatatlanul sok mindent. Hihetetlen, hogy ez a gazdag program belefér az amúgy gyorsan elrohanó délelőttbe. A listám minden pontja teljesítve. Most jön az a rész, hogy megyek, amerre kedvem tartja és megpróbálom élvezni anélkül, hogy bármilyen programpontba beírhatnám. Nehezen tartom be. Megkeresek egy újabb Gaudi házat, ami nem látogatható, és szívesen megnéznék még két másikat is, de nem ismerem a felszíni közlekedést, a GPS-sel pedig haragban vagyok. Mit is hagytam még ki? Nem fogyasztottam a nemzeti ételükből, a paellából.

img_1821.jpg

Vissza a tengerpartra! Beülök egy menő étterembe, közvetlen rálátással a tengerre. Három pincér ugrál körülöttem, egy még énekel is nekem. A paella viszonylag lassan készül. Fázom és szomorú látványt nyújtok egyedül. Már elég éhes is vagyok, így örülök, hogy hoznak előételt. Paradicsomos kenyér és négy szelet szalámiféleség. Később megérkezik a főétel is. Hatalmas. Körülbelül a felét tudom megenni. A másikat becsomagolják. Aztán érkezik a számla. Borsosabb, mint gondoltam. Több, mint a belépő a Casa Batllóba. És ebből az előétel 7 euro. Drága tanulópénz. Hoznak még sütit, de abból már nem merek enni. Pedig ingyen van. 

Jóllakottan, álmosan érkezem a mágikus szökőkúthoz, a Placa Espanyára. Hogy tudok még most is eltévedni? A lényegről nem maradok le. Az előadás kétórás. Remek zenék, csodás színek. Méltó befejezése a napnak. Némiképp ront a hatáson, hogy alig tudom nyitva tartani a szemem. De azért lelkesen fotózok. 

dscn2767.jpg

Reggel minden a régi. Leszámítva, hogy haza kell utaznom. Mivel úgyis megkaptam a szokásos ébresztőt, most már azért is megnézem a napfelkeltét. Az út negyedénél szembesülök vele, hogy buszra nem számíthatok, így gyalogosan kell 7.20-ra a hegytetőre érnem. Nincs vesztegetni való időm.

Sportosan öltözött fiatal férfiak tartanak velem azonos irányba. Először kettő. Ez még belefér. Aztán egyre több. És mindenki egyfelé igyekszik. Azt megértem, hogy rajtam kívül van néhány fanatikus napfelkelte rajongó, de hogy mindenki a kastély tövéből szeretné megtekinteni ezt a természeti tüneményt! Ráadásul csak férfiak? Engem mondjuk nem zavar... Csak fura. 

Odafönn fény derül a titokra. Előkerülnek a rajtszámok is. Itt futóverseny készül. Tudomásul veszem és elhelyezkedem az egyik padon. Épp időben. A nap most dugja ki vörös fejét a felhők közül. Minden tökéletes lenne, ha nem feledkeztem volna el egy apró momentumról. A kastély alatt kikötő, ipari övezet húzódik. Ennyit a romantikáról. Elindulok villámtempóban lefelé, hogy mentsem, ami menthető. Lejjebb van egy parkosított rész, ahol nagyjából elfogadható a kilátás a nap felé. Oké. Nem ez volt életem legszebb hajnala, de legalább nem rajtam múlott.

img_1850.jpg

Csatangolni a városban most késő. Átköltöztetni a holmimat, korán. Tízig el kell hagynom a szállást, a repülőgép viszont csak délután indul. Most is Orsi segít. Áthurcolkodom hozzá, aztán őrült rohanásba kezdek. Végigszaladok azokon a helyeken, ahol már jártam, de nem nyitottam ki eléggé a szemem az egyedire. Most csak a hangulatot figyelem és a turistákat, akik talán épp most érkeztek a városba. Nem távozom hiányérzettel - ez ritka. Viszont tudom, hogy honnan folytassam a kalandot, ha egyszer visszatérek ide. De ez nem mostanában lesz. Ezért is ajándékozom el a repülőn maradék T10 jegyemet (három hónapig érvényes) a mellettem ülő spanyol párnak. Ők most érkeznek először Budapestre. És már most szeretik a magyar fővárost. Jó egy kicsit az ő szemükön keresztül szemlélni a saját környezetünket, a számunkra oly megszokottá vált mindennapi csodát.  

Egy óra késéssel érkezünk Ferihegyre. Budapest igazi ködös estével fogad minket. Az otthoniak pedig kitárt karokkal.

 

Köszönet:

Orsinak, aki végigasszisztálta barcelonai tartózkodásomat, és mindenben segített, amiben tudott.

Szilvinek, aki lehetővé tette, hogy megismerhessem Orsit.

Gyulának, aki nélkül a Sagrada Familiának a közelébe se juthattam volna.

Iminek, aki végigaggódta az utamat, ennek ellenére segített szállást szerezni elfogadható áron és biztonságos környezetben.

Nathalie-nak, aki vendégül látott és igyekezett megoldani a felmerülő problémákat. 

És Mindenkinek, aki aggódott értem és együtt izgult velem, hogy ez az út jól sikerüljön.

                                                                                                           2014



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 8
Havi: 254
Össz.: 45 061

Látogatottság növelés
Oldal: Barcelona hirtelen
Bea weboldala - © 2008 - 2024 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »