Jordánia vegyes érzelmekkel

Mint dörzsölt magyarok, esőben indulunk Budapestről a jordán nyárba. Július van. Már előre rettegek az 50 fokos hőségtől, amit erre az időszakra jósolnak, így rám megnyugtatóan hat a helyiek állandó sóhajtozása a szokatlanul hűvös időjárásról, a 25-28 fokról.

A táj fentről nézve is káprázatos, de amikor az arcomat megérinti a forró sivatagi szél, már biztos vagyok benne, hogy emlékezetes kalandok várnak rám. Az utazástól elgyötörten, fáradtan érkezünk a hotelbe, ahol hűsítő teával enyhítik szenvedéseinket, majd a kínzás folytatódik az azonnali eligazítással. A kábult turisták megadóan fizetik be a méregdrága fakultatív utakat, s a recepciós kérésemre, hogy tengerparti legyen a szoba, mosolyogva nyújtja át a kulcsot, egy medencére néző földszintit. Of course. Mindennél jobban vágyom a tengeri kilátásra. Reklamálok, nyüzsgök, kérlelek. Hiába. Aztán felfedezem, hogy a szobakulcsom más szoba ajtaját is nyitja. A recepciós hirtelen már magyarul is tud, és a személyzet több tagjával izgatottan zsibong szobánk előterében. A kívánságomat továbbra sem váltja valóra. Valószínűleg hazánk élénkebb hölgyein kívánja megtorolni a magyar exneje által okozott sérelmeket.

Egy éppen kiépülőben lévő partszakaszon lakunk, 10 kilométerre a szaúdi határtól, Aqaba közelében. A tengerpart rideg szépsége éles ellentétben áll az aqabai partot uraló bűzzel és szeméttel. Csak egyetlen dolog hiányzik. Az ember. Az utcák üresek, ahogy maga a parányi kikötő is. De akkor még nem tudjuk, hogy ennek örülni kell.

Aqabába a hotelbusszal megyünk. A látogatás hasznos és kimerítő. Meglátogatunk egy pénzváltót, egy erődöt, megismerjük a hátborzongatóan kaotikus tengerpartot, és úgy döntünk, ez a három óra, amit itt töltöttünk, bőven elegendő a város megismerésére.

Megszoktuk a szabadságot, éppen ezért a meglepetes erejevel hat ránk, hogy strandjegyet kérnek a bejáratnál. Minek, amikor láthatóan a hotelből jövünk, az itteni egyentörülközővel? Meddő vitát folytatok a kizárólag arabul beszélő kapuőrrel, majd a strandolás érdekében kénytelen vagyok feladni a rejtély megfejtését.

A tengerpart észvesztően szép és szokásosan kihalt. Ha átküzdjük magunkat a csúszós, kavicsos bevezető szakaszon, korallok, halak, szivacsok sokasága úszik elénk az áttetsző vízfelszín alatt, már a part közelében is. A víz kellemes hőfokú, de a vízbejutás azért fárasztó. Pihenést a hotel medencepartja sem jelent. Az ügyeletes "edző" egy juhászkutya hatékonyságával próbálja összeterelni piciny csapatát. 

4-re jön értünk a taxi, irány a sivatag! Az utazás ilyetén módján jóval olcsóbb és szabadabb a termeszeti csodák felfedezése. Mivel nem a taxi a legideálisabb sivatagi jármű, emberünk egy másik kollegának és korosodó dzsipjének passzol át minket. Az út szó szerint rázós, de kit érdekel, mikor magunk fedezhetjük fel a sivatag végtelen szabadságát, s a vöröses homokból égnek meredő tekintélyes sziklákat (tövükben néhol egy-egy eldobált PET palackkal). Természetesen folytatjuk a hagyományt is, miszerint minden sivatagban elhagyunk valamilyen apróbb tárgyat. Szerencsére nagyobb kétségbeesés és kisebb keresgélés után meg is találjuk, így zavartalanul tevegelhetünk, nézhetünk sziklarajzokat, és álmélkodhatunk a természet csodás kőhíd építészetén. Romantikus álmodozásunkból taxisunk dobhártya hasogató zenéje ráz fel. Az élmények megvitatását a kötelezően ránk erőltetett boltnézés utánra halasztjuk, s megállapodunk egy sofőrcserében. Persze szigorúan csak a bombakeresővel átvizsgált kocsiból való kiszállás után.

Másnap reggel már Ajwad vár a hallban. A sokat szidott, nőcsábásznak titulált konkurencia, aki türelmével, kedvességével és európai gondolkodásával rögtön megnyer minket magának. Kit érdekel, hogy milyen nőket szeret, ha egyszer remek sofőr és szórakoztató idegenvezető? Amikor megveszi a jegyünket, három órát saccol Petra megtekintésére. Már ekkor erős kételyeim vannak. Egy ilyen jelentős és titokzatos helyet nem lehet rohanva tanulmányozni. Lassan haladunk a 1,5 kilométeres szurdokban, milliméterről milliméterre rögzítve emlékezetünkben az összes színt és összes hajlatot, s mint jó turisták, fényképezünk is rengeteget. Kb. 20 perc séta után tárja fel előttünk a szik rejtélyét, a Kincstár épületét. Szinte a semmiből toppan elénk, hogy komor nyugalmával felénk tornyosuljon, s méltósággal szemlélje az alatta imbolygó tömeget. És ez még csak ízelítő Petra gazdagásából. A görög színháztól a Fáraó lányának házáig vezető utat már a tűző napon tesszük meg, ami jócskán igénybe veszi a társaságot. Letelt a három óra, elfogyott az energia. Fordulunk. Utunkat különböző sírhelyek szegélyezik, ahonnan egy-egy hűsölő csacsi bámul egykedvűen. De a Királysírok színorgiáját még meg kell nézni! Kihagyhatatlan. Ez még legalább egy óra csúszást jelent. A fáradást jelzi, hogy szokásommal ellentétben visszafelé már én sem mászom fel semmire. Tikkadtan érkezünk a kijárathoz. Kicsit dühösek is vagyunk, amiért Ajwad most áll meg egy boltnál vásárolni. A meglepetés erejével hat, hogy nekünk vesz üdítőt. Hazafelé élményekkel megrakodva, fáradtan, de érdeklődve hallgatjuk szórakoztató történeteit és másnap újra útra kelünk az ő vezetésével.

Cél a Holt-tenger, a Föld legmélyebben fekvő tava. Késve indulunk, de a csoportot így is utolérjük, bár elég nehéz kivenni, kit is ismerünk valójában a gyógyiszappal feketére mázolt embertömegből. Ez a partszakasz nem nevezhető szépnek a szó hagyományos értelmében. Inkább érdekesnek mondható, és remek szórakozást nyújt, hogy az ember akarva és akaratlanul kénytelen a víz tetején lebegni, hála a magas sótartalomnak. A vízben tartózkodás időtartama egészségi okokból korlátozott, de bőven elegendő a szórakozáshoz, és utána még a fenti medencerendszerben is lehet lazítani. Nekünk még dolgunk van. A Nebo hegy felé kanyargunk, hogy szétnézzünk a Biblia valós vidékein. Csak a hőséggel és egy orosz csoporttal kell megküzdenünk, és már láthatjuk is a Kánaán földjét. Utána pedig egy olyan világba csöppenünk, ahol rajtunk kívül egyetlen külföldi sincsen. Ez csak azután tudatosul, miután sebtében előadott bikinire vetkezésünket hangos taps fogadja. Még életemben nem éreztem magam ennyire kínosan. Figyelő szempárok tömegében hatolok az 50 fokos vízesés alá, majd úgy döntök, ez a hely nem is annyira szórakoztató. A nők tetőtől talpig csadorban, vagy legalább hosszú ruhában fürdenek a nyári melegben. A férfiaknak láthatóan élvezetes, vagy legalább vicces a mi "lengeségünk". A gyerekek még néhány fotót is bevállalnak velünk, merész fehér nőkkel, míg a nagymama oda nem jön, s ki nem oszt egy pár nyaklevest.

Hétvégére megérkezik a Ramadán előtt még szórakozni vágyó tömeg. A medence és környéke megtelik ruhástul és csadorostul lubickoló helyiekkel. A tengerparti medencét ellepik az all inclusive gazdag arab fiatalok. A hotelben betiltják az éjszakai fürdőzést és lehetetlenné válik az alvás. Ajtócsapkodások, parithangulat még az éjszaka közepén is. A vendégek a recepciós mentalitását követik, vagyis teljesen hidegen hagyja őket a kérésem, hogy csendesedjenek. A határozott férfiúi fellépés a lágy nőiességemmel szemben igen hatékonynak bizonyul. Legalább egy éjszakára, utána új szomszéd érkezik, és minden kezdődik előről.

A tömeg elől a snoblingolásba menekülünk. Ez azt jelenti, hogy a fejünket a vízbe dugva keresgéljük a sokszínű halakat és korallokat, de mélyre nem merülhetünk. Ajwad visz el minket egy partra, ami elsőre nem sok jót ígér. Szemetes, kopár, árnyék nincs. Ajwad ezzel távozik is, mert egy másik fuvar lehetősége érdekli, de ígéri, hogy visszajön. Minket közben körbevesznek a helyiek, akik szintén osztozni szeretnének ebben a sportban, vélhetően ritkán jutnak hozzá a szórakozáshoz. Érdeklődésük, stílusuk több mint tolakodó. A víz alatti világba menekülünk, ami tényleg csodákat rejt. Egész korallsziget rejtőzik a látható felszín alatt, sárga, piros, kék és megszámlálhatatlan színű és formájú halakkal. Döbbenetes, hogy ezt a természeti csodát nem óvják jobban. A parthoz közeledve már nemcsak halakat, de eldobált üveget, autógumit is látni. De amíg Ajwad nem tér vissza, nem is közelítünk a part és a túlzottan tolakodó helyiek felé. Pár órát maradunk csak itt. Legfőképp az árnyék hiányzik. Most kezdenek igazán fűteni az égiek. Bőven jut belőle az indulás káoszára is.

A reggeli csomagolást és kijelentkezést teljes bizonytalanság követi. Egy ideig lifegünk a medence vizében, mint megannyi meglepett medúza, de a forróság elől már nem húzódhatunk vissza biztonságot jelentő szobáinkba. Készenlétben állunk, ételünk és italunk nincs, csak a remény, hogy hazajutunk valamikor. Ez be is következik, reggel 9 helyett délután 3-kor. Már csak egy röpke motozás vár a nőkre és a kilépési illeték befizetése mindenkire. Így egyenlő. Vegyes érzelmekkel hagyom el ez a szelidítetlen országot. Visszatérek-e? Még az is lehet.

2011

Oldal: Jordánia vegyes érzelmekkel
Bea weboldala - © 2008 - 2024 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat