Bea weboldala

Gyönyör csömör

(Norvégia fjordvidéke)

A tavalyi forró olasz nyári éjszaka inspiráló hatására idén Észak felé vesszük az irányt. Norvégia már régóta a bakancslistám előkelő helyén áll, s most örülök, hogy végre megvalósíthatom ezt az álmot is. 

A két kulcsszó, amire építenem kell, a "hűvös" és a "tömegmentes". Ez alapján tervezem meg a "tökéletes" nyaralást. Nagyratörő terveimet igencsak megkurtítja a bérelt autó szabta, 1400 km-es maximum távolság, mely által gyakorlatilag a tervezett utam fele a kukában landol. Így viszont egy letisztultabb, élménydúsabb kalandot kanyaríthatok magunknak. 

Oslo repterére a kora délutáni órákban, járatkésésektől harsogó időszakban érkezünk. Nem merünk kockáztatni alig 2 órás átszállási idővel, inkább ráhagyunk, így belefér egy rövid városnézés a fővárosban. Miután megfejtjük a csomagmegőrző működését, és a vonatra való jegyvásárlás módját is kibogozzuk, már suhanunk is a hangtalan és modern Fly1-essel. Nagyjából félóra alatt érünk a belvárosba, a Nationaltheatre megállóhoz, innen kódorgunk le érzés alapján a kihalt utcákon a tengerhez, ahol két igen különböző, de ízének rémes voltában egyező salátát fogyasztunk. A parton nyüzsögnek az emberek. Tele vannak az éttermek, a padok, a gyep. A vízen ringó szaunák tetejéről kamasz srácok ugrálnak fejest. A kikötő vitorlásoktól dagad. Tetszik az alaphangulat és a környezet. Modern városrészben vagyunk, mellettünk az Astrup Fearnley Museet, melynek teteje az útikönyv szerint vitorlára emlékeztet. Hááát.. Lehet, hogy ehhez nem elég gazdag a képzelőerőm, de az épületet imádom. Kívülről járjuk körbe. Strand, itt-ott felbukkanó fura, de mégis ideillő szobrok. És innen az Akherus erőd is csak rövid sétára van. Épp az öböl túloldalán. Teljesen más stílus. A modernnel szemben a XIV. század. 

A norvég légitársaság járata pontosan, este fél 11-kor indul. Meglepő, de a késői időpont ellenére is látom a repülőről a hófödte csúcsokat és az apró szigeteket. Még éjfél előtt Vigra repterének szobaméretű csomagkiadójában várjuk bőröndünket, s a híreket a bérelt autónkról. A tulajdonos kicsit lazán veszi az információ átadást, de a poggyásszal nagyjából egyidőben megérkeznek a gépkocsi fellelhetőségének paraméterei is.  Az autó megtalálása afféle kincskereső kalandként is felfogható, csak éjfél után már nem annyira szórakoztató rejtvényt fejteni, kérdésekre válaszolni és fotókat készíteni (ami a bérléshez elengedhetetlenül szükséges). Éjjel fél 2, mire végre ágyba zuhanhatunk.

Délelőtt még kicsit kábán bóklászunk a környéken. Némiképp ront a helyzeten, hogy a férjem mobilja áldozatul esett a reggeli ébresztéstnek. Hiánya feltétlen pótlandó. Random sétálunk 5 percet balfele, s máris mellettünk a tenger, Godoy, tekintélyt parancsoló hegyével, és egy helyi őz, akivel ittlétünk során többször is találkozunk, s aki láthatóan nem vesz rólunk tudomást.

Vigra kicsi, lapos sziget, amit még nem igázott le a tömegturizmus. Több szigetet mondhat szomszédjának, a legtöbb hegyes, mászásra hívogató. Mára Godoy a tervezett úticél, de előtte még szükségünk lenne egy telefonra. Alesund felé vesszük az irányt. Az Aksla hegy alatt parkolnánk, de ha már a GPS felvitt a hegytetőre, akkor célszerű megnézni a városka kedvelt kilátóit, elsőként az Aksla Damot, ami mellett még tájfutó bóját is találok. A kilátó kicsi és jelentéktelen, de szép túraútvonalon van, pompás kilátással a környező szigetekre. Egyedül vagyok, hacsak nem számítjuk a rengeteg szárnyashangyát, amitől nem sokáig van maradásom. A város irányába haladva a hegytetőn egy másik kilátó, a Fjellstua felé tartok. Az erdőben bunkerek, magányos lépcsők és ingyen málna az út mellett. Nagyon vadregényes. A betonút végén két sziklatömb, tetején kisebb csoportosulás csodálja a híres panorámát, mely a legtöbb internetes keresésnél visszaköszön. Néhányan a kövek aljába vájt bunkerekben járkálnak. Mi pedig megyünk plázázni egy másik városba, tűzoltás jelleggel. Felesleges kitérő. Üres kézzel térünk vissza Godoyra, ahol frásztörősen érdekes egysávos, de kétirányú alagúton jutunk le a tengerpartra. Rögtön belvetjük magunkat a hegymászásba. Elkéstünk. Már esteledik. A háromnegyedéig jutunk, innen nézzük végig a naplementét este 10 óra körül. Éjjel 11-kor még mindig nincs teljesen sötét. A fehérhomokos tengerparton a szörfösöket figyeljük, s menekülünk az apró, bosszantó legyek elől.

Másnap a szomszéd sziget legmagasabb pontja, a Signalen a cél. Először vakvágányon haladunk, de egy letölthető túraprogram segítségével még időben megtaláljuk a lakóövezetből induló ösvényt. Ritkás forgalom az egysávos gyalogúton, mely minden kanyarban, minden nyeregben különleges látvánnyal ajándékoz meg. Ez az! Erre vágytunk. Majdnem egyedül a természetben, a hegytetőn. Kopaszra taposott fűcsomók tetején baktatunk, s egy sirály, aki jelenleg egy aprócska hegyi tavacsaka egyedüli ura, tökéletesen átérzi helyzetünket. Letelepedünk egy sziklára, s onnan figyeljük a Vigrán landoló repülőket. A házunkat nem találom meg innen, de a környékét igen. 

Időznénk még, de Alesund városát is szeretnénk jobban megismerni, így az Eurospar előtt leparkolva buszra váltunk. A buszozás körülbelül 20 perc, igen kényelmes, ám drága megoldás. Tény, hogy a parkolással nem kell bajlódni. A városközpontban szállunk le, s innen utaztunk vissza a következő járattal, 2-3 óra múlva. 

Hívogató streetfood rögtön az első kanyarban. Ha a férjem előbb észreveszi, hogy itt a kukában is galamb van, biztos nem itt eszünk, noha az étel minőségével semmi probléma. A városközpont afféle kis Velencének is tekinthető. A híd alatt motorcsónakok süvítenek át a lagúnába, melynek partján színes épületek sorakoznak. A városka barátságos, bájos utcákkal, egy kis "San Francisco" stílusú dombbal. Jól megfér egymás mellett a XX. század eleje és a modern. Igazából egy óra elegendő lenne felefedezésre (az Aksla hegy megmászása nélkül), de több mint két óra alatt végképp bejárunk minden lehetséges helyszínt, keresünk elveszett tárgyat, s végre megtalálom a 418 lépcsőt a Fjellstua kilátóhoz, amiről az útikönyv ír. A feljáró fehér cikkcakkját élénk színekkel emeli ki a rajta caplató rengeteg turista.

Szakadó esőben veszünk búcsút Vigra szigetétől, s ejtjük meg első két kompozásunkat. Az utazás ezen módja modern és komfortos. A jármű hangtalanul suhan a vízen, a fedélzeten akár negyedórás útra is van étel, ital, tiszta mosdó. A fizetés a gépkocsi rendszámának leolvasásával történik, későbbi számlázással. Kicsit izgulok, mivel semmi nem alakul a tervek szerint. A szállásunkat előző este lemondták, s máshova foglalták át, ami miatt végtelen csalódottságot érzek. Hajókirándulásunk időpontjának változásáról már útközben ér az sms. Megállíthatatlanul haladunk tovább Selje felé a zuhogó esőben. 

Selje bájos kisváros, fehér tengerparttal, nagy, vörös rákokkal, egy szép kis templommal, parkkal, működő, tiszta wc-vel, mosodával. Minden, ami lényeges, a központban helyezkedik el, így a rendelkezésünkre álló 1,5 óra szabadidő kicsit hosszúnak tűnik. Óriási szerencse, hogy érkezésünkkor eláll az eső, de még egy esés hátra van. Útitársunk a hajó indulása előtt botlik, szerencsétlenül, így ő ujjtörés miatt már nem tart velünk Selja kolostorához.

Imádom ezt a helyet és egyáltalán nem csodálom, hogy ezzel Szent Sunniva is így volt, amikor ide menekülve próbálta megúszni a férjhezmenetelt. A zord színek és körülmények, amik a kolostor romját körülölelik, csak még vonzóbbá varázsolják ezt a kalandos helyszínt. A szigeten csak a mi hajónk utasai tartózkodnak, no meg irdatlan mennyiségű apró szúnyog, akik felélénkülnek láttunkra. "Végre megjött az ebéd." Prédaként kicsit nehezebb figyelni az ismertetőre, de amikor szabadidőt kapunk, simán lefutom a vérszívókat. Férjem már az idegenvezetés alatt eltűnt, lehet, hogy emögött is a szúnyogok szívókája van, de szigeten vagyunk, messze nem juthatott, így felkapaszkodok a hatalmas, egyenetlen kőtömbökön a barlang bejáratához, s onnan ámulok az elém táruló látványra. Próbálok tenni egy kört a lenti sétaúton is, de a cipőm két lépés után átázik a vizenyős talajon. Nem gond. Majd megszárad. Imádom ezt a helyet. A szám a fülemig ér a sok vigyorgástól. A maximumot hozom ki a szabadidőből. Nem távozom hiányérzettel (és a férjem is előkerül). A Seljében adódó étkezési lehetőséget azonban vétek kihagyni. Vasárnap van, sehol egy nyitva tartó bolt. Vacsorára be kell érnünk a nálunk lévő két főtt tojással és kenyérvéggel.

Egyedüli vendégei vagyunk egy kicsi, kihalt, de elegáns szállodának. Úgy tűnik, a menedzser is csak azért jön kora reggel, hogy elkészítse műalkotásnak is beillő, egyébként nagyon finom reggelinket.  

Időben kell Hellesyltben lennünk, hogy elérjük a kompot a világörökségi élményhez, a Geiranger-fjordon való hajózáshoz. Magas hegyek és random vízesések váltakoznak mellettünk. Az útunkat kísérő fjordok mellett csak elsuhanunk, noha többet érdemelnének. Telítődünk a sok szépséggel és most már rácsodálkozás nélkül hajtunk tovább. 

A hajókázás bő egy órát tart. Tényleg szép, de nem túl változatos. Amikor először vág hátba az ajtó, ami mellett állok, érzékelem, hogy nem helyezkedtem ügyesen az indulásnál, de később sikerül kicsit arrébb tendálni, s a szomszédokkal időnként információt cserélni. Így sokkal élvezetesebb az út. Az idő tiszta, de a délelőtti fények még nem igazán fedik fel a Geiranger-fjord igazi szépségét. Utazásunk során ez az egyetlen hely, ahol tényleg, a szó valódi értelmében tömeg van. Meg sem állunk, iszkolunk a városkából, csak egy rövid fotószünetre kapok lehetőséget a Flydalsjuvetnél, ahol az utolsó parkolóhelyet kaparintjuk meg. Hegyi szerpentinen tekergünk felfelé, a vízesések és a havas hegytetők birodalmába, robogó hegyi patak kísér bennünket. Mielőtt felkanyarodnánk a Dalsnibba, vagyis a Gerianger Skywalk fizetős útjára, betérünk egy tüneményes kávézóba. Jól időzítünk. A turistabuszok csak utánunk érkeznek. 

A Dalsnibba tetetjén érkezésünkkor öt turistabusz áll, a számtalan gépkocsi mellett. A korláthoz már most képtelenség odaférni. Az emberek vicces, lezuhanós pózokban fotózkodnak. A látvány fantasztikus, de az ajándékbolton bőven elég egyszer átküzdeni magunkat. Távozásunk idejére a buszok száma megduplázódik, úgyhogy menekülőre fogjuk. Olden környékén még lenne egy programunk, de a szitáló eső nagyjából velünk együtt érkezik, így az reggelre marad. 

 Nagyvonalúan kezeljük a 8.00 órás érkezést a loeni Skylifthez. Tényleg félóránként megy, így 20 percet várok a következő kabinra. Nem gond. Még mindig bőven az óceánjáró hajók előtt járok. Szerencsére. Egy ilyen monstrum érkezése minimum 2 óra rostokolást jelent a pénztár előtt. 8.25-ig egyedül ácsorgok a lift előtt, majd megérkezik négy olasz, közvetlen indulás előtt pedig egy kisebb ázsiai csoport. A lift 5 perc alatt felrepít minket 1100 méter magasságba. Lenyűgöző a kilátás. Az útitársaim élvezik is félórán keresztül a teraszról, miközben én elindulok az 1. számú túraútvonalon. Sehol egy ember, csak kövek, jó levegő, csend, és a végtelenség. Nagyon élvezem. Az első túrázók, akikkel találkozom, 10.00 óra körül jelennek meg, amikor épp a következő túraútvonalra kanyarodom. Kicsit túlbecsültem a képességeimet. Fél 11-kor még csak a túraút felénél járok. Erre a programra legalább fél napot kellett volna szánni. Mire lecaplatok, a Skylift már 5 percenként hozza és viszi a tömeget, odalent a sor a hosszú folyosó után a földszintre kanyarodik. 

Legalább egy gleccsert meg kell néznünk, mielőtt elhagynánk ezt a vidéket. A Kjenndal gleccserre esik a választásunk. Siető hegyi patatkok, egysávos, lassan járható út, kétirányú forgalommal. Jobbunkon a türkiz színű, olvadt hóból frissülő Lovatnet-tó, néha egy-egy sátorozást biztosító kemping, fürdőző emberek. Ahogy közeledünk a célhoz, úgy válik az út egyre rosszabb minőségűvé és fizetőssé. A hegyek között már látjuk a gleccsert, mely a kis völgy fölé tornyosul. Parkoló bőven akadt volna a hurok alakú sétaút bejáratánál is, de mi a gyaloglást választjuk, a híd környékéről, noha ez a jelen időzavarban luxusnak számít. A sétány a nyírfaliget melletti padnál ér véget, ennél közelebb nem juthatunk, de innen szemlélve is imponzánsak az alázúduló vízesések és a távolságtartó gleccser.

Dél felé tartunk, Sogndal irányába. A Boyabreen gleccser szó szerint kihagyhatatlan élmény, hiszen közvetlen az út mellett van, rögtön az alagút után balra. Előzetes helyismeret nélkül a legtávolabbi helyen parkolunk le, nem is sejtve, hogy a gleccsertó előtt közvetlenül egy nagy, üres, ingyenes parkoló található. Tömeg nincs, ámulat van. Ez még sokkal szebb, mint az előző gleccser. Gyors tapasztalatcsere, egy velünk ellentétes irányba tartó magyar családdal, s utána már meg sem állunk következő szálláshelyünkig. Meglepődve tapasztaljuk, hogy házikónk egy kempingben van. A képek és a tulajdonos erről nem árulkodott. Nem annyira komfortos, de a kilátás szép. 

Az egésznapos aktív esőjóslás hatására borúlátó vagyok következő napi programunkkal kapcsolatban. Még reggel sem tisztul ki sem az idő, sem az, hogy mi várható. Mindenképp át kell kelnünk a fjordon, hiszen a visszaútra megvan a hajójegy. Kényelmesre vesszük az indulást. Túlzottan is. Ha nem nézem meg a menetrendet (rosszul), tuti elértük volna. Így a következő járatra várunk a csepergő esőben. Vagnsensnél hajtunk ki életünk legszínvonalasabb kompjáról, s indulunk a hopperstadi templomhoz. Apró gyöngyszem zöld környezetben ez az 1130-as években épült viking árboctemplom. Megveszem a belépőt, s hagyom, hogy magával ragadjon a hely hangulata. Megérintem a fát, belélegzem az illatát, s szinte érzem a múltat.

Hófoltos hegytetőkön, zöldellő mezőkön haladunk át, végtelen mélységek, hegyi tó partján álldogáló házikók, mélybeömlő vízesések mellett, hol esőben, hol napsütésben, ahogy a szeszélyes időjárás kedve tartja. Egyik csoda a másik után tárul elénk, míg végül megérkezünk Stalheim panorámateraszához. Tömeg nincs, parkolóhely van, időből is jó lenne egy kicsit több. A Stalheimkleva tekergős szerpentinjeit manapság már csak a gyalogosok használhatják. Két oldalán a Sivlefossen és a Stalheimfossen zubog alá, mikor merre visz éppen a kanyar. A férjemnek elég egy pillantást vetnie a mélybe, hogy közölje, ő ide le nem jön. Nekivágok egyedül, s nagyon élvezem, hogy minden újabb kanyar egy újabb perspektívát perdít elém, de az út felénél rájövök, hogy nincs nálam a mobilom. Kénytelen vagyok átadni magam a természet csodálatának. Nem mondhatnám, hogy nagyon bánom. De az aljáig azért mégsem megyek le. Miután kiszuszogom magam, megnézzük a Stalheim folkmuseumot, ami egy ingyenes skanzen a hotel vendégei számára. Fogjuk rá, hogy mi is azok vagyunk. 

Bakka irányába tartunk, ami az utolsó, autóval megközelíthető falu a szigeten. Ezt azonban nem merjük bevállalni a szűk út és a fentről potyogó kövek lehetősége miatt. Helyette a gudvangeni Viking Falut nézzük meg. Rossz döntés. Negyedóra alatt körbe is járjuk, s a végtelen csalódottságtól csupán az Aurland fjordon való hajózás által szabadulunk. Több mint két órát cipelnek a hullámok, Gudvangenből Kaupangerbe. A felhőgyülekezet csupán induláskor szór meg minket vízzel. Szebb, változatosabb és kényelmesebb utazás, mint a felkapott Geirangeren. Bőven elférünk a fedélzeten is, a benti váróban is.  

Fordulóponthoz érkezünk. Utunk ismét Olden irányába visz. Szemerkélő esőben indulunk, mely alagutanként változik napsütésre, vagy ismét záporra. Ismerős tájak suhannak el mellettünk, más megvilágításban, az útonálló kecskéktől kezdve a Boyabreen gleccser fenséges zordságáig.

Egyetlen úticélunk ezen a napon a Briksdal gleccser, mely jelenleg még ködfelhőbe rejtőzik előlünk. A táj csodaszép, titokzatos. Jócskán benne járunk a délutánban, mire a parkolóba érünk. Innen még egy 45 perces gyaloglás vár rám. A "rászorulókat" kisautókkal viszik fel, de én ki nem hagynám a sétát a meredeken emelkedő feketekavicsos sétányon, át a mindent eláztató vízesés melletti hídon, újabb és újabb természeti szépségekre rácsodálkozva. Az út melletti málnát tényleg csak én majszolom? Olyan jó, hogy van! Kimondottan motivál. A gleccser még mindig messze. Ismét egy híd. Robogó víztömeg, néhány vízesés között a gleccser. Mintha egy vadnyugati filmben lennék. Kövek közt kanyargok, mint a kis erecskék, amik néha kicsorognak az út széléig. A panoráma hirtelen tárul elém, egy kanyar után. A Briksdal a legszebb gleccser, amit valaha láttam. Bármikor visszatérnék ide. A buszos turisták, akiket felszállítottak idáig, már szedelődzködnek, s csak néhány nézelődő marad. Mindenki igyekszik eggyé válni a természettel, s a lelkébe szívni a látványt. A visszafelé út is érdekes. Van, aki kicsi gyerekkel gyalogol, van, aki papucsban, mások jelmezben.

Este 6 körül érünk minden kényelemmel felszerelt kempingünkbe. Az állunk is leesik. A kis faházban nemcsak dizájnos fürdőszoba, de mosogatógép is van. A kilátás a teraszról egy gleccserre nyílik. Talán be sem jönnék onnan, ha nem lenne 13 fok és csepergő eső.

Geirangeren keresztül haladunk Vigra reptere felé. Milyen más most ez a vidék a szakadó esőben! Aki teheti, nem vág neki ilyen időben. Csak a turistabuszok kanyarognak kötelességtudóan a Dalsnibba szerpentinjein, a semmibe vesző kilátásért. A városka közelében nyoma sincs a tömegnek, csak néhány elszánt egyed gyalogol ázottan, dacolva az időjárással. A hajókikötő után még az a minimális közlekedési akadály is megszűnik, ami előfordulhatott. A hegyen átjutva egy másik, napsütötte világba érkezünk. Legközelebb az öreg stordali fatemplomnál állunk meg, mely, a XV. században épült, s festett belseje olyan, akár egy kecses ékszerdoboz. Még sosem láttam ehhez hasonlót. Egyedül vagyok az épületben. A fa hidegen csúszik a kezem alatt, ahogy a karzat felé lépkedek a roskatagnak tűnő lépcsőn. Kicsit leülök a padra, s hagyom, hogy átjárjon a templom energiája. Feltöltődve indulok tovább a régi Skodje hídhoz. A híd közelében frissen nyírt fű illat lengedez. Az öreg építmény magas lábaival tapos a folyóban, pirospozsgásan reflektál fehér utódja jelenlétére. Köszöni, jól van, a régi pompájában, megkímélten, kényelmesen elérhető távolságban. 

Most már mehetünk a reptérre. A kötelező autófotózás után bejelentkezünk a reptéren, ahonnan rengeteg bizonytalankodás után, egy órás késéssel indulunk Osloba. A következő kalandtúra a reptéren vár. Este 8 óra. Még nem vásároltunk ajándékot a szeretteinknek, nem adtuk fel a bőröndöt és nem tudjuk, honnan indul a busz közeli, de kieső helyen lévő szállásunkra. Ebben a sorrendben kezdünk neki a feladatok megvalósításának, több-kevesebb sikerrel. Az ajándékot nem tudjuk megoldani, de másnap reggel van rá lehetőség. Talán ez a projekt viszi el a legtöbb időt. A bőröndöt csak mechanikusan lehet feladni. De nagyon jó, hogy fel lehet adni este 7 után, a másnap reggel 8 előtt induló járatokra. Nagy könnyebbség. Marad tehát a busz. Viszonylag hamar megtaláljuk, de csak felszálláskor derül ki, hogy kizárólag készpénzzel lehet fizetni a vezetőnél. Nos, a készpénzt előző nap elkötöttük, mivel eddig sehol nem volt rá szükség, az automatáról fogalmunk sincs, hol van, csak arról, hogy ez a busz nem fog megvárni minket, ha most kezdünk jegyet vásárolni. Nagyon kétségbeesetten nézhetek, mert a buszvezető megszán, s int a fejével, hogy szálljunk fel középen. Örök hála a négy megálló potyázásért! Másnap reggel már nincs ilyen gondunk. A közvetlen járat a hotel ajtajában áll meg, kártyás fizetés lehetséges. 

Maga a tájék nem túl izgalmas, de a cél jelenleg a nyugodt alvás, a korai indulás előtt. A hotel nem hazudtolja meg nevét. Valóban komfortos. Kicsit nyomasztó, mégis ízléses, minden kényelemmel felszerelt. Az egyik legjobb éjszakánkat töltjük itt. Csak az a furcsa, hogy hajnali 4-kor tömeg van az étteremben. Úgy látszik, nem csak a mi gépünk indul korán. 

2024. szeptemer

1 NOK = 34,34 Ft

Retúr vonatjegy a Fly1-re 480 NOK/fő.

Csomagmegrőző: 95 NOK/bőrönd 24 órára is akár

Retúr buszjegy Valderoy-Alesund viszonylatban 246 NOK/fő

Loen Skylift retúr jegy 595 NOK

Behajtás a Kjenndal gleccserhez 70 NOK

Gudvangen, Viking Falu 235 NOK/fő

Stordali fatemplom 75 NOK/fő

Briksdal gleccser parkolójegy 75 NOK

Egy kisebb bevásárlás 120-220 NOK

Geiranger Skywalk útdíj 330 NOK

Tankolás (tele) 770 NOK

Hopperstadi fatemplom belépő: 110 NOK

Hajózás a Geiranger-fjordon (egyirányú)  949 NOK

Hajózás az Aurlandsfjordon (kedvezményes) 1131 NOK

Kocsibérlés 8 napra 3902 NOK

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat