Álom dokumentált kivitelben

 

Már egy ideje tervezhetetlenné vált számomra a világ. A kettőezerhuszonegyes év tornádóként söpört végig az életemen, ledöntve az állandóság, átláthatóság fontos bástyáit. Az utazásom is ennek jegyében indult. Három héttel előtte dőlt el, hogy tényleg utazhatok Tenerifére, egy továbbképzésre, mely nem az volt, amit eredetileg választottam, de ezt egyáltalán nem bántam. Erre a kalandra égető szükségem volt.

 

 Őrült, kapkodó három nap előzi meg az indulást. Még a reptéren is ügyet intézek. Délelőtt még mostam, így néhány ruhám a váróteremi székeken szárad, a kislányom kék elefántja - amit induláskor nyomott a kezembe - vidáman vigyorog a táskám oldalzsebéből. A Covidnak köszönhetően az adminisztráció gyorsabb, de a becsekkoláshoz gyakorlatilag az egész reptéren át kell gyalogolni. 

Az elsőbbségi beszállásnak sok értelme nincsen, csupán arra jogosít, hogy felszállhatok az első buszra, ami a gép elejéhez visz. Én azonban a gép hátuljában ülök és minden jármű egyszerre indul...

A legfeleslegesebb dolog, amit hoztam, a nyakpárna. Sehogy sem kényelmes, viszont rengeteg helyet foglal. Az utazás hosszú, öt óra és tíz perc, de hosszabbnak tűnik úgy, hogy a gép olyan magyarokkal van tele, akik a szabályok felett állónak képzelik magukat. Alig várom az érkezést.

A repülőgép Tenerife déli részén landol, este hatkor. Innen még másfél óra Puerto de la Cruz. Megterveztem ugyan a továbbutazást, de idegen helyen járok, így érthető némi bizonytalanság. Felesleges aggódni. A busz, amit keresek, pontosan a kijárattal szemben áll meg. Összebarátkozom egy holland lánnyal, aki ugyan nem az én képzésemre jön, de azonos az úticélunk. Kettesben könnyebben odatalálunk. Vagy mégsem? 

Észak felé haladva változik a táj arculata. A szegényes viskókat, kopár partokat egyre igényesebb épületek váltják fel. A látvány persze végig gyönyörű, de a semmi közepén lévő, vidám színekben pompázó megállókhoz még hozzá kell szoknom. A járványhelyzet miatt kihirdetett ötven százalékos utasfelvétel nem érződik. A busz gyomrába folyamatosan kerülnek biciklik, babakocsik, bőröndök, s az út második felében már ülőhely sem jut mindenkinek. Az elsőajtós felszállás itt jól működik (és a hátsó ajtós leszállás is). Vagy pontosan kiszámolt aprópénzzel, vagy kártyával lehet használni a járművet. Így a buszvezetőt - és a többi utast is megkímélik a fölösleges idővesztegetéstől. 

A Tucan nevű megállónál szállok le. Langyos szellő simogat. Gyanítom, merre kell mennem, de a biztonság kedvéért megnézném, ha lenne olyan hely, ahol a bőröndöm nem indulna magától lefelé. Az utca kissé meredek. Este fél nyolc körül járhat, amikor az egykedvű recepciós kezembe adja a kulcsot. Reménykedem, hogy óceánra nyíló szobát kapok. Amikor belépek, első utam az erkélyre vezet. Percekig visongok az örömtől. Nem hiszem el! Ezt biztos álmodom! Ez gyönyörű! A boldogságot már csak egy dolog tenné teljessé. Ha internetem is lenne. A keretem így gyorsan elfogy.

A napfelkeltét a balkonról nézem másnap reggel 7.20-kor. Szeretem ezeket a hosszú nappalokat. Este kilencig világos van. Reggeltől kora délutánig tanulunk, de utána nyakamba vehetem a várost. Messzebbre még nem mehetek az időkorlát miatt, de bőven van itt is felfedezni való.

Az első nap az ismerkedésé. Délelőtt lesétálok az óceánhoz. Vigyorgó kukák és vicces gyalogátkelők szegélyezik az utat. A part fekete sziklákkal teledobálva, mintha Isten jókedvében hajigálta volna őket ide. A fürdés nehézkes a nagy hullámok miatt, de a helyszín káprázatos. Az öblöt hatalmas sziklák határolják, mellette alagútban fut az út a hegytetőre. Ha több időm lesz, ide is felmegyek, most azonban a város Rodeo drive-ján indulok el. Jobbra a Lago Martíanez elegáns fehér medencéi, balra hotelek, üzletsorok. Csak egy kis ízelítő. Délután még visszatérünk ide újdonsült csoporttársaimmal - tíz román és két izlandi kollégával - egy kibővített sétára. Megnézzük az Európa teret, a sárkányfát, s a város óceánparti részét. Rövid programegyeztetés után mindenki saját szájíze szerint fedezheti fel a környéket.

Kalandor típus vagyok, így a következő délutánokat sem úszással töltöm. Felgyalogolok az alagút mellett. A város ismerős pontjai tekintenek vissza. A vízben vígan gyakorolnak a szörfösök, odafent az eget színes ejtőernyők tarkítják. Ideális kiránduló idő van. Otthon fülleszt a harminchat fok. Itt viszont magas páratartalom és szél mellett úgy huszonöt fok lehet. Már alig várom az "osztálykirándulást" a Teide parkba.

 Nagyjából a tanfolyam felénél tarthatunk. Délelőtt még szorgosan tanulunk, de még ebéd előtt felkerekedünk a nagy kalandra. Fiatal tanárnőnk nem tart velünk, de gondosan csomagoltat az útra elemózsiát. Tizenhárman vagyunk és a sofőr. Elférünk egy kisbuszban. A tolmácsolást egyik diáktársunk vállalja magára. Ez nekem, egyetlen magyarként fontos, hiszen a román nyelvű társalgásból erősen kizárva érzem magam.

 

A Teide park nagyjából egy óra autózásra található. Elsőként egy rózsa alakú sziklánál állunk meg. Vigyázva osonok az autóút mentén, elkészítem a két "kötelező fotót", majd visszafelé szembesülök azzal, hogy a járókelők épségének megőrzésére van ám gyalogalagút is. Most már mindegy. Jöhet az El Portillo lávamúzeum. Huszonöt perc áll rendelkezésre. Sötét alagút vezet a kiállítóterembe. Mintha láván járnánk. Vulkánfotók, vetítés. Az idő túl kevés és én igazán szeretném látni a Teidét, így nem ragadok le a filmnél, hanem tovább megyek. A kijáratnál ember méretű bogár és egy kedves, de nem túl izgalmas tanösvény. Míg az ember tovább nem halad... Egyedül vagyok, a többiek még moziznak. Felállok egy padra, hogy jobban lássam az elém kanyarodó, fenséges vulkánt. Boldogan kattintgatok, mikor felfigyelek arra, hogy valaki szemmel tart. Egy gyík közeledik. Majd egy másik, egy harmadik.. És egyáltalán nem félnek tőlem. Mintha egy Hitchcock filmben szerepelnék: "A gyíkok". De egyáltalán nem ijesztettek meg. Szaladok tovább. Fogytán az időm. Így sem fér bele minden.Már a buszon vagyunk, amikor a többiek megtudják tőlem, hogy a "kert végéből" látszott a Teide.

 

A következő rövid megálló a Tabonal Negro lávamezeje. Gyors ütemben készülnek a szelfik. Nekem egy normális képet sem sikerül készíteni. A táj egyre kopárabb, egyre holdbélibb, mire a Roque de Garciához érünk. Huszonöt perc nem elég! Még akkor sem, ha igyekszem a tömeggel ellentétes irányba mozogni, mert itt már elég sok a turista. Örülök, hogy sportcipőben vagyok. A köveken oda kell figyelni minden lépésnél. Ha félvállról venném a megbeszélteket, még megnézhetném azt a jópofa sziklát a busz jobb oldalánál, de így balek módon várakozom a többiekkel, míg két ráérős útitársunk épp a velünk ellentétes irányú útra fordul rá, kényelmesen beszélgetve.

A Teide parkkal kapcsolatban kalandos gyalogtúrára számítottam, így meglepetésként ér, hogy már el is kanyarodunk a vulkántól Masca felé, hogy gyönyörködjünk a páratlan panorámában és a háttérben felsejlő La Gomera szigetben.

 Garachicoba lekanyarogni a szűk hajtűkanyarokban lélegzetelállító. Aranyos kis városka, természetes vulkáni medencékkel. A város egy óra alatt kényelmesen bejárható, kiismerhető. A település a szikla alatt, az óceánparton nyúlik el, csiga alakban. Központja a Plaza de la Libertad, egyetlen kis terecske templomokkal és kávézóval. A strandolás szerelmeseinek az út túloldalán van lehetősége mártózni, a San Miguel kastély lábánál. Nekünk azonban még van egy megállónk.

Icod los Vinos nyolcszáz éves sárkányfájához a buszvezető személyesen kalauzol el minket. Maga a botanikus kert belépőjegyes, de a fölötte magasodó terecskéről tökéletesen lehet látni az idős növényt. Ebben a városban - és még sok másikban - minden a banánról szól. Ez a Kanári-szigetek fő terménye. Banánlikőr, banános testápoló. Még banános pizzát is ettem. Fura élmény. Mint ahogy este a hotelben a Goulash a la Húngara, ami második fogásként szerepel, s legtöbben krumlit esznek hozzá. Éjszaka pedig egy másik érdekes megfigyelés. Senki ne menjen túl korán aludni! A szemetet este fél tizenegykor viszik el.

 A sok gyaloglás után jól esik a strandprogram az utolsóelőtti sulinap délutánján. Bármennyire hirdetem, hogy az óceán az igazi, most mégis itt állok a Martíanez medencék bejáratánál. Cristináék már a strandon vannak, mire megérkezem. A bejáratnál szobrozok, s a kaput őrző Cerberus létszámkorlátozásra hivatkozva nem akar beengedni, hiába jelzi neki Iuli, hogy a csapatukhoz tartozom, és közös bérlettel jöttünk (csak negyedórával érkeztem később, mint ők). Végül megkapom a zöld jelzést, s elfoglalhatok egy nyugágyat a többiek mellett. Felderítem a környéket. Az uralkodó szín a kék, a fehér és a fekete, a Kanári-szigetek meghatározó elemei (víz, ég, vulkáni kőzet), ahogyan azt César Manrique, egy lanzarotei építész eltervezte. És van néhány szobor is a parkban, mely szintén az elemekkel való harmóniára törekszik, bár nem mindegyikről gondolnám elsőre, hogy szobor. Mindenesetre jól mutat. 

Iulival kisétálunk a hófehér kerítéshez, mely a parkot az óceántól elválasztja. A hullámok vadul ostromolják a falat, néhány rák táplálék reményében kitartóan kapaszkodik a sziklákon. Nagyok, pirosak és innen nézve egész viccesek. Strandolunk, beszélgetünk. Ez az utolsó alkalom. Cristináék már holnap hazautaznak. Aztán a többiek is gyors egymásutánban. Fura lesz nélkülük. Mért sietnek ennyire?

 

Utolsó nap. Medencés diplomaosztó. Ez még úgyis hiányzott a listámról. Miért ne? Boldog kacajok, összepakolt bőröndök, búcsúzkodás. Délutánra már csak kilencen maraduk. Theoék csapatához csatlkozom, hogy feljussak a Teide tetejére. A felvonójegyet már napokkal ezlőtt lefoglalta nekünk a szálloda, s ebéd után már indulunk is taxival a célponthoz. Mindannyiunk arcán boldog várakozás. Az időjárás igen változékony. Áthajtunk egy felhőn, de utána már napsütés fogad. Szokatlanul kihalt a felvonó környéke, mikor megérkezünk. Nem véletlenül. A nagy szél miatt a teleférico nem üzemel. Erről értesítették a hotelt is időben. Össze vagyunk törve. Érthető. Theoéknak ez az utolsóelőtti napja. Már nem fér bele az újratervezés. Arra sem sikerül rávenni őket, hogy legalább a lenti dombocskát járjuk be. Kérésemre egy helyen még megállunk fényképezni az impozáns felhőket, melyek eltakarják előlünk a lenti látképet. Utána pedig indulunk vissza a hotelbe lógó orral, vert seregként. Ismét áthajtunk a felhőn. Most már az eső is elered, tükrözve hangulatunkat. A hotelnél meddő vita a recepcióssal. A testbeszéde és az elszólásai árulkodnak, de úgysem fogja bevallani a mulasztását. És legfőképp nem fogja megtéríteni a kárunkat. Se a pénzt, se az elvesztett időt. Kénytelenek vagyunk lenyelni a békát. Rossz lezárás. A többieknek még másnap belefér egy strandolás, én pedig megkezdem az újratervezést. Hiszen számomra csak most kezdődik...

Buszok:

111-es South reptérről Santa Cruz de Tenerifére

103-as busz: Santa Cruz de Teneriféről Puerto de la Cruzba

 

Árak:

Feltöltős buszkártya megvásárláskor 2 Euro kártyahasználat + 10 Euro utazás (Egész napra)

Martíanez medencék: 5,50 Euro

Taxi a Teidéhez: 100-110 Euro

Felvonó a Teidéhez: 39 Euro

El Portillo múzeum: ingyenes (tiszta wc)

Teide Park: ingyenes

 

Köszönet:

- Ildinek, akinek a fejéjből ez az egész ötlet kipattant, s önmagát nem kímélve hajszolt végig a dokumentációhegyeken keresztül a megvalósításig.

- a Hungary Expertnek, különösen Krisztának, hogy lehetővé tette a tanfolyam megvalósulását!

- Az ELA-IFOM szervezőinek, akik a tenyerükön hordoztak a tanfolyam ideje alatt!

- Katának az utazási tanácsokért és az éjszakai repjegy konzultációkért.

- Anának, Danának, Cocának és Theónak, hogy előítélet nélkül befogadtak a csapatukba és csatlakozhattam hozzájuk a vulkántúrán is.

- Ilulinak, Cristina M.-nek és Cristina D.-nek a vidám társaságot és az együtt töltött délutánt. No meg a reggeliket! :) Tényleg jól esett.

- Saranak azt, hogy mindig vidám, kedves, segítőkész volt és sok újat tanított nekünk a toleranciáról.

 

2022. január

 

 

 

Oldal: Álom dokumentált kivitelben
Bea weboldala - © 2008 - 2024 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat