Álom dokumentálatan kivitelben

Minden egyedül utazás azzal a fura szorongó érzéssel indul. Egy kis félelemmel teli vágyódás az ismeretlen felfedezésére. De ez most más. A helyszínt ismerem. Rengeteg ötlet motoszkál a fejemben. De úgy egyedül maradni, hogy pár napja még valahova tartoztam... Ez merőben szokatlan.

Tenerifén kiváló a buszközlekedés. Már csak a kártyámat kéne feltölteni hozzá. A tanárom a Liberia Internationalhoz küld, ami gyakorlatilag megtalálhatatlan. Tájfutó vagyok. Nem adom fel. Járkálok Puerto de la Cruz főútján, embereket kérdezgetek, butikokba térek be. Segítséggel eljutok a kívánt célhoz, de nem ezt az eredményt vártam. A boltot rég felszámolták, csak a kirakat üres üvegszemei merednek rám. A délelőttöm rámegy, mire végre kiderül, hogy a hotel melletti benzinkút a megoldás. 

 Kutatóutam során egészen a botanikus kertig jutok. Az idő borús, nagyobb programba már amúgy sem érdemes belekezdeni. Boldogan lépek át a hatalmas kapun. A kert más, mint amilyennek képzeltem. Picit szabályozott, de különleges, léggyökerű fák nőnek benne és nagyon sok egzotikus növény. Ellófrálok itt, míg meg nem érkezik a tömeg, mely jelzi, hogy az idő nem kedvez a strandolásnak.

Vissza a tervezéshez! A Teide tetejére feljutni csak túra keretében lehetséges. Az viszont elvinne egy teljes napot. Racionális döntést kell hoznom, hiszen sok még a látnivaló, s a Teidén már kétszer jártam egy hét alatt. La Gomera szigetére is vágynék. Ott viszont kiszámíthatatlan, melyik napra lehet jelentkezni. Ha holnap indulna, mennék, de még utasokat gyűjtögetnek, így rendkívül bánatosan, de a bizonytalansági tényező miatt végül ezt is kihúzom a listáról. Visszatérek kicsit töprengeni a hotelbe. Még ki sem próbáltam a medencét. Most sem kellett volna...  Suhancok ugrándoznak a vízbe. Néhány bomba mellettem csapódik. Ez nem pihentet.

Átöltözöm, s újra a város utcáit járom. Felkaptatok a Taoro Parkba, ahonnan fantasztikus a kilátás a városra, a hotelre és az óceánra. Innen egy beton út vezet elegáns házak mellett egy hatalmas parkba, ahol papagájok és más egzotikus madarak repkednek. Ha nem kötne a vacsoraidő, maradnék még, de már éhes is vagyok, így visszasétálok.

Másnap, a korai reggeli után, nyolc perc alatt megtervezem a programom, s útnak is indulok. Irány La Laguna, majd Santa Cruz de Tenerife, végén strandolás a Las Teresitason. Nos, ez legkevésbé sem így alakul, de rugalmas vagyok. Mivel nem ismertem fel az Intercambriador La Laguna megállót, egyből Santa Cruzba buszozom. Ha már lendületben vagyok, nem állok meg a főváros háromszintes buszpályaudvaránál. Követem a strandlabdás ifjoncokat. Ez bőven elegendő, hogy megtaláljam a Las Teresitas felé közlekedő járművet. Rövid, de lehangoló ipari útvonal vezet a strandra.  A végállomásnál éles váltás. Jobb oldalon a temető, de a buszról már egyenesen a nyugat-szaharai sárga homokra lép az utazó. A strand jól felszerelt. Van wc, öltöző, falatozó, kellő mennyiségű árnyék, elegendő szemetes és monokinizők tömkelege. Egy órámba telik elgyalogolni a strand egyik végéből a másikba. És csak a végén jut eszembe, hogy igazából fürödni jöttem, nem csak fényképezni.

Lepakolok egy pálma alá, s végre belemerülök a kristálytiszta vízbe. Biztonságban vagyok. Senki nem háborgat sem engem, sem a motyómat. Illetve a homok igen. Elég nagyokat csattan a hátamon, mikor feltámad a szél. 

A visszagyaloglásnál taktikát váltok. Fürdök, száradok, gyaloglok, fürdök, száradok, gyaloglok. Az utolsóelőtti bódéra összpontosítok a zuhanyzásnál. Várok a soromra. Meglepődöm, amikor a zuhany alól kilépő férfiú megpróbálja kihúzgálni a törülközőmet a táskám alól. Egyszerre eszmélünk rá, hogy az övé is pontosan ugyanolyan, mint az enyém. Nagyot nevetünk, s mindenki megy a dolgára.

Santa Cruzba visszatérve ideje ebédelni. Valami gyrosszerűt választok egy töröknek tűnő étteremben. De ez nem gyros. Sült krumpli, csekély mennyiségű hússal, eszméletlen sok ketchuppal. A rettenetes ízt még sokáig érzem, miközben a főváros utcáin csatangolok, gyakorlatilag támpont nélkül. Vasárnap van. A turista iroda zárva, a telefonom pedig épp nem akar segíteni a tájékozódásban. 

Amikor kellőképp telítődök a céltalan kóválygással, villamosra ülök és átzötyögök La Lagunába. Bármennyire fáradt vagyok is, a világörökségi városközpontot látnom kell. Meglepő, de az utcákon nagyobb élet van, mint Santa Cruzban. Érdekes, színes, jellegzetes épületek, kapuk. Ami nem tetszik, az a - remélhetően ideiglenes - kaki emoji szobor. Bizonyára prűd vagyok, de erről nem készítek képet.

Másnapi célom, La Orotava, nagyjából negyedóra lehet busszal. Tíz perc múlva már a Plaza de la Constitución teraszáról szívom magamba a lenyűgöző kilátást. Szerelem első látásra. Puerto de La Cruz alattunk hever. Még a hotelt is látom. Mögöttem, a kis óvárosi terecske bal oldalán áll az öreg templom. Közepén egy hangulatos kávézó. Az üres területet most dodzsemek foglalják el. Nem illik a környezetbe, de nem is ez a szerepe. Továbbhaladok egy kastélyszerű épületig (Liceo de Taoro). A kapu nyitva, az út a szépen gondozott kert mellett vezet a bejáratig. Egy hölgy épp a lépcsőt tisztítja. Megkérdezem, körülnézhetek-e, mire boldogan invitál, hogy jöjjek nyugodtan, most épp ingyenes kiállítás van. Két szobácskát és az abban kiállított képeket nézhetem meg felügyelet és korabeli bútorok nélkül.  

Ez még kevés. Többet szeretnék, így bejárom a Liceoval szomszédos Jardines Victoria parkot is. Szabályos, szépen ápolt kert, a zöld, a fekete és a fehér összhangjában. Előtte templomtornyok, piros háztetők és a kihagyhatatlan, kékő óceán. A látvány vászonra kívánkozik. Nehezen szánom rá magam a továbbhaladásra, pedig a városka még bőven tartogat élményeket. Igazi ékszerdoboz a keskeny, meredek, egyirányú utcáival, bájos szerethetőségével.

Délutáni tervem a Bollullo beach felkeresése. Kis, rejtett öböl, fekete homokos parttal. Az útvonalterv negyvenhat percet jósol a három kilométerre. De nekem jóval több idő. Pláne úgy, hogy megállok fényképezkedni az Agatha Christie lépcsőnél. Vidám emelkedő,  regénycímekkel. Népszerű, "kötelező" fotótéma, várakozási idővel. A fénykép elkészült, de még mindig felfelé haladok, biztonsági kamerákkal felszerelt rezidenciák mellett, kifelé a városból. Hova megyek? Az út az autópálya alatt vezet át, egy kis gyalogos sikátorral. Egy kamasz támaszkodik a falnak. Láthatóan vár valakire. A járda mellett banánligetek, a környék kihalt. Mögöttem hangos beszélgetés, zene, majd egy lefelé iramló focilabda. Már a zaj miatt is könnyebbség, amikor megelőznek. Öltözékük alapján ők is a strandra tartanak.

Egy ideje már tartósan lefelé visz az út. Egy romos épület mellett a mélybe nyúlik és megszűnik út lenni. Kövek közt botorkálva jutok át a  meredek kaptatóhoz. A strand még mindig végeláthatatlan messzeségben van. Irányjelző táblák nincsenek. Egy fiatal pár jön szembe, tőlük informálódom. Így tudom meg, hogy a partot sziklaomlás miatt lezárták. Hátra arc! Irány a Playa Martiánez fekete öble! A hosszú gyaloglás után teszek egy gyenge kísérletet az úszásra, de az első bemenetelnél elgázolnak az erős hullámok, s egy éles kő elvágja a lábam. Most már tökéletesen értem a Martiánez-medencék lényegét. Visszatérek a hotel medencéjéhez, ami kiszámítható és jelen pillanatban még békés is.

Korai vacsora után felvonszolom magam a Taoro parkba, hogy élvezhessem a naplementét. Még nincs kedvem hazamenni. Gyönyörű éjszaka van és támad egy remek ötletem. Lemegyek a Martiánez strandhoz és kiheverek a padra, hogy hallgassam a hullámok mormolását és nézhessem a csillagokat. Amikor leérek, világossá válik, hogy ez nem is olyan jó ötlet. Csótányszerű lények szívogatják a padból a nedvességet. Elment a kedvem. Támasztom még kicsit a kőfalat, majd irány az ágy.

Azt mondják, az Anaga hegységet csak autóval érdemes meglátogatni. Utánanéztem, vannak busszal elérhető pontjai, túraútvonalai. Este meg is terveztem, hogyan juthatok el oda. Csak egy gond van, hogy az előző napok teljesen kimerítettek, s nem sikerül időben indulnom. Maradok a strandolásnál. Vissza a fővárosba! Hiszen az Auditoriumot is szeretném körbejárni. Tíz körül indulok csak, s szomorúan tapasztalom, hogy ilyenkor már Tenerifén is dugó van. Nemszeretem utazás oda-vissza. A hangversenyterem környékét valóban bebarangolom, megkeresek legalább egy magyar zeneszerzőt a festett köveken, majd jöhet a strandolás. Letelepszem az első szimpatikus pálmánál. Fürdés előtt készítek pár szelfit. Úgy látom, a mögöttem heverő szingli lánynak megtetszett az ötlet, hisz ő is pózolni kezd. Kép nem készülhet nélküle. 

Leheverednék olvasni, de a szél minden irányból fúj. Orrom, szám, fülem teli homokkal. Lassan kezd túlélő túrához hasonlítani. Összepakolok, s indulok vissza a buszhoz. Az eső már útközben ér. A buszvezető minden menekülőt bevár, s csak utána indulunk. Hazatértemkor Puerto de la Cruzban napsütés fogad.

Az utolsó napomat valóban az Anaga-hegység felfedezésére szánom. Időben indulok. Azt tervezem, hogy Tabornóig buszozom, majd a visszautat a szerencsére és a kitartásomra bízom. (Busz ritkán jár.) Reménykedem, hogy a telefonom működni fog, de fejben is igyekszem rögzíteni az útvonalakat. A kezdés jó. Már azt az állomást is megismerem, ahol át kell szállni. A csatlakozásra félórát várok. A buszon összesen négyen vagyunk. Az Anaga "bejárata" ízelítőt ad a szép kilátásból, utána snitt. Végig sűrű, áthatolhatatlan felhőréteg kísér. Kacskaringós, keskeny út vezet felfelé, kikerülendő biciklisekkel. Az első, lényeges kilátót, Cruz del Carment is köd borítja. Ennél a megállónál mindenki leszáll, engem kivéve. Ez lényegesen elbizonytalanít. A buszvezetővel nem igazán beszélünk közös nyelvet, a hegyet takaró felhő sem sugallja azt, hogy Tabornónál bármit látnék. Talán érdemesebb most visszafordulni. Egy útkereszteződésnél szállok ki, teljesen szabálytalanul. A látási viszonyok közel sem mondhatók jónak. A túraútvonalak sem itt vezetnek. Csak reménykedem, hogy az erre közlekedő autósok időben észrevesznek.

Szitál az eső. Nagyjából húsz fok lehet. Örülök, hogy hoztam pulóvert és hogy épségben odaértem a Cruz del Carmenhez, ahol még térképet is szerzek. Vicces, hogy az egyetlen hely, ahol sorba kell állnom Tenerifén, az erdő közepén van. Nem látom értelmét további küzdelemnek a természettel. Rossz napot fogtam ki és már nincs lehetőségem visszatérni. Megpróbálok visszajutni az első útkanyarulathoz, amit a buszról láttunk. Valószínűleg az az egyetlen, ami nincs takarás alatt. Viszont egyetelen túraút sem visz oda. Megint kockáztatni kell a betonon. Éles kanyar után, két szikla takarásából végre feltűnik a vágyott kilátás.  A nézelődés után immár rákanyarodhatok a  túraösvényre, ami egy ház kertjében ér véget. A busz egy percen belül érkezik, s a csatlakozás is jó. Így még van alkalmam elbúcsúzni Puerto de la Cruztól. Itt tartózkodásom tizenkét napja alatt a Teide másfél alkalommal mutatta meg magát. Most soha nem látott fényekben pompázik a város. Vacsora után ökölpacsizom a pincérekkel, akikkel kölcsönösen megkedveltük egymást, majd lesétálok a partra. A hullámok teljes erővel csapkodják a kisember méretű sziklákat és spriccelik az óvatlanul rájuk mászó egyéneket. Napnyugta után végigsétálok a Ramblán, s figyelem a boldogan fotózkodó turistákat. Nekik most jó. Ők még maradnak, én megyek. Nehéz az elválás. Az elalvás is.

Hajnal fél ötre kérek ébersztést. A recepciós valami számomra érthetetlen okból 3.58-kor ébreszt. Álmosan támolygok ki a fürdőszobába. Felöltözködöm. Kihaltan tátonganak a sötét folyosók. Az étterem ajtaja nyitva. Olyan, mintha az éj közepén kijönnék a konyhába falatozni. Senki nincs itt. Csak a reggelim és én. Az étel gondosan csomagolva, nehogy a legyeknek bűnös gondolatai támadjanak, amit tettek is követnek. Gyorsan végzek, így előbb is indulok. Jól teszem, hiszen a tizenhat kilós bőröndömet kihívás felvonszolni a meredek utcán.

Túlságosan korán van. Csak két átszállással jutok el az északi reptérre. Merész vállalkozás, ismerve az itteni buszok életritmusát. Most épp kilenc perc késéssel fut be az első busz úgy, hogy nincs utasa. Kicsit izgulok, hisz Orotavában öt percem marad átszállni a következő járatra, ami viszont pontosan indul. Kis, hegyi utakon haladunk. Szép lehet innen a panoráma, de most még csak aprócska lámpafények világítanak a városok helyén. A megállókat felismerhetetlenné festi a sötétség, így nagyon figyelek. Elvileg félórám lenne a reptéri járatig, úgyhogy a néhány perc késés nem probléma. A pénztárak felett spanyol nyelvű információ fut a reptéri buszra vonatkozóan. Rákérdezek az információnál, ahol közlik, hogy a jármű néhány perc múlva érkezik. És valóban. Legalább húsz perccel előbb jön. Örülök, hogy elérem.

Az eső még akkor is esik, mikor a repülő a levegőbe emelkedik. A természetes lepel búcsúzni sem enged a Teidétől. De a felhők fölött már ismét süt a nap.

2021

 

 

 

 

Árak:

Teide túra 66 Euro

La Gomera túra 80 Euro

Burger King Whopper Junior szendvics 2 Euro

Papas Locas (a gyrosszerű étel) 5 Euro

Jardines Victoria: ingyenes

 

Buszok Puerto de la Cruzból és környékéről:

Santa Cruz de Teneriféből Las Teresitas: 910-es busz

Purerto de la Cruzból Orotavába 345-ös busz

La Lagunából az Anagába a 375-össel vagy 271-essel (de más busz is megy)

Oldal: Álom dokumentálatlan kivitelben
Bea weboldala - © 2008 - 2024 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat