Koppenhága, ahol alig aludtunk

 

A félreértések elkerülése végett, nem azért nem aludtunk sokat, mert nem volt hol, vagy azért, mert éjjel is úton lettünk volna. Utoljára nagyjból húsz éve utaztunk együtt, jókora restanciánk van a beszélgetés terén, és Erika úgy gondolja, megpróbálja belesűríteni három éjszakába. 

  Landolás után egy jól működő nagyüzemben találjuk magunkat. A gépek percenként érkeznek, a terminál folyamatosan zsúfolt, de átláthatóan szervezett. Egyértelmű táblák vezetnek a metróig, ami három percenként szállítja az utasokat a belváros felé. 

A bejelentkezéshez még korán van, az Amalienborg előtti őrségváltáshoz késő, így a központba megyünk. A Kongens Nytorv állomás jó választás a kinti lófráláshoz, rengeteg variációs lehetőséggel. Csak előtte ki kell jutnunk a karácsonyi díszben úszó plázából, ami a metró egyik kijárata.

 A dupla piros közlekedési lámpánál átkelve sodródunk a Nyhavn, a kikötő felé. Az őszi szünet által felszabadított honfitársainkhoz és más nációkhoz hasonlóan andalgunk a vízparton, szelfizünk, ízlelgetjük a hangulatot, majd felmérve kapacitásainkat, finomhangolva terveinket, hátat fordítunk a bringás hídnak, s átsétáltunk a Storgeten, Koppenhága Váci utcáján. Negyedóra múlva már a Kerek Torony, vagyis a Rundetaarn, szekérnyi széles kanyargóin tekergünk fel az obszervatóriumig, a tetőfeljárónál azonban pirosat kaptunk. De tényleg! Ott már lámpa szabályozza a forgalmat. És ez teljesen logikus, mivel keskeny csigalépcső visz a tetőre.

 

A torony a XVII. században épült, s főként a csillagvizsgálója volt kiemelten fontos. Nekem a könyvtára is az, bár könyvek helyett inkább egy modern kiállítást látni, és ami számunkra "életbevágó", konnektort, ahol feltölthetjük a telefonunkat. Kihasználjuk az időt és a könyvtáros kisasszonyok segítségét, és megvesszük a Koppenhága kártyát, hogy a továbbiakban ennek segítségével folytassuk utunkat.

A Chirstiansborg slot remekül álcázott bejáratát hosszasan keressük. A sorok nem a bejáratnál állnak, hanem az ingyenesen látogatható toronynál, de oda most nem csatlakozunk. Ahol feltűnő a bejárat, az nem a palota, hanem a Parlament. Oda is lehet menni, de időpontot kell foglalni. A palota kapuinál (mert van neki négy), nincsenek feltűnő táblák, plakátok. Különös ismertetőjelük, hogy, ha az ember a közelükbe ér, maguktól kinyílnak. Elsőként a konyhára bukkanunk rá. Nagy szerencsénkre jár hozzá egy türelmes fiatalember is, aki segít nekünk aktiválni a városkártyát. Nagyszerű csapatépítő program  Az ifjú műszakja le is jár, mire megfejtjük, mi okozza a sikertelenséget.

Negyvennyolc óránk van, hogy a kártya adta rugalmasságot kihasználva utazzunk, múzeumokat nézzünk. Már térképünk is van, a titkot is tudjuk, így gyerekjáték eljutni a palota többi részébe. Az épület többször leégett, utolsó verziója már a XX. században épült, de ez nem változtat a tényen, hogy a fogadótermei fantasztikusak. A könyvtárról nem is beszélve, ahol végre tényleg vannak könyvek is, sőt, a modern technika is képviselteti magát, hogy átöltöztessen minket, időnkét bizarr ruhába. 

A múzeum hamarosan zár, így a XII. századi palota romjain még "átszaladunk", az istállót azonban már nem érjük el. Sötétedik. Az utcán különböző rémlények gyűjtik a csokit, a recepción banya és vámpír fogad minket. És még nincs vége a napnak, hiszen a Tivoli, vagyis a vidámpark este a legizgalmasabb, s mivel Halloween van, fényjátékkal is bővíti kínálatát. Útitársaink a metrón démoni cicababák, véres fejű múmiák. Mindehhez Michael Jackon Thrillere adja a zenei aláfestést.

Ha megbíznánk az útvonaltervezőben, hagynánk, hogy átvezessen minket a pályaudvaron. De mi inkább a pisilő férfiak melletti lépcsőt választjuk. Elég szürreális. Este fél kilenc után érünk a Vidámparkba. A kártyánk várakozás nélküli áthaladást biztosít a fényes forgatagba, a pókhálók, tökök, csontvázak uralta utcákba. A körhintáknál kígyózó sorok, de mi csak nézelődünk, élvezzük, hogy itt lehetünk, sodródhatunk, és egy kicsit boszorkánnyá válhatunk erre az estére. Csak este tíz után hagyjuk el a terepet, fáradtan, sok élménnyel megrakodva. A metrón nagyobb a tömeg, mint napközben, de még mindig sűrűn jár. 

A korlátlan utazási lehetőséget kihasználva másnap reggel Helsingor felé vesszük az irányt. Nem könnyű megtalálni a megfelelő peront, de bárkit kérdezhetünk, mindenki készségesen segít az eligazodásban. Háromnegyed órán keresztül kényelmes, emeletes vonatról szemléljük a vidéki Dániát és a tengerpartot.

 Noha Hamlet valójában nem is élt Kronborgban, a szél úgy fú, mintha az ő vergődő lelke keringene körülöttünk.  Svédország négy kilométerre van, a túloldalon, s ezt kihasználva építtette ide Krogen nevű erődjét, VII. Erik, hogy megadóztathasson mindenkit, aki áthajózik a csatornán. Ez persze szépen hozott a konyhára. Az erődöt a harmincnyolc éves II. Frigyes gyönyörű reneszánsz kastéllyá alakíttatta át, jegyajándékul imádott, tizenöt éves feleségének. II. Frigyes, akit kezdetben nem tartottak sokra, igen kiváló uralkodó volt, még azt is elérte, hogy a csatornahasználati adót a hajósok önként és szívesen fizessék.

A kastélyban van ingyenes angol nyelvű idegenvezetés, úgy negyedóra időtartamban, utána, előtte pedig mindenki kedvére fedezheti fel a különböző zegeket és zugokat. A konyhát, a katonák sanyarú lakóterét az alagsorban, a kápolnát, ahol élőzene szól (a vonók mozgását is látjuk). Az ágyútoronyba 145 lépcső visz fel, odafentről pedig belátható az egész környék. Az egyik teremben királyi kelmékbe öltözhetünk, majd részt veszünk egy partin is. Mivel itt régen órási "bulikat" rendeztek, jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztásával, a kiállításon ennek következményei is megjelennek, leszaggatott káritok, széttört asztal, borfoltos terítő formájában. Még bírjuk szuflával, így a vár melletti tengerparton tovább növeljük a megtett kilométerek számát.

Délutánra rendhagyó programot tervezünk. Irány a külváros, a Frederiksbergi Ciszternák. A nyomasztó hangulatú, sötét, nedves termekbe a park közepén lévő üvegszerkezetből ereszkedünk alá. Minden percét imádom. Sejtelmes, látványos, érdekes. A Pszichoszféra című kiállítás hátborzongató hangulatot kölcsönöz a víztározónak. Vaksötét termekben lépkedünk, egy vasrácson, a víz fölött. Az egyedüli fényt a tengeri fosszíliák, vulkánkitörések mozgó képei adják. Az utolsó teremben a halszemek merednek ránk. Kényelmetlen érzés, de azért bármennyit elbolyonganék itt.

A hatalmas parkban sok a futó: rövidnadrágos, pólós, kisportolt apukák babakocsival, kutyával. A fák csodás őszi színeket vonultatnak fel, de ennek ellenére feleslegesen nagy kerülőt teszünk, mielőtt visszatérünk a park túloldalára, a barokk stílusú Frederiksbergi palotához, ami a királyi család nyári rezidenciájaként szolgált a XIX. századig. Sajnos nem látogatható, és van, aki össze is keveri a Frederiksborgi palotával, mi azonban tudatosan vagyunk itt. Megnézzük kívülről az épületet, a kertet és a futókat, aztán megpróbálunk felférni a buszra, ami nem sikerül, állatkertből kiözönlő sokaság miatt. A következő járművel már eljutunk a metróig, s megtapasztaljuk a földalatti közlekedés gyenge pontját. A tumultus miatt az egyik megállóban az emberek csak leszállni tudnak, felszállni már esélyük sincs. Szerencsére a Design Múzeumnál már szabad az út. Itt viszont kétszer visszapattanunk a jegyszedő leánynál. Végül ikeresen bejutunk, hogy végigrohanjunk a szőttesek és porcelánok között. Számunkra ez a múzeum csalódás. A képek és az olvasottak alapján mást vártunk. Csak az utolsó két terem tartogat számunkra újdonságot, arról készítünk is fotót, utána pedig beszerezzük az ajándékokat, s készülünk a másnapra.

Ismét vidékre tartunk, de most Hillerodba. Nem a tenger mellett, nem komfortos, emeletes vonaton, ahol még telefont is lehetne tölteni. Határozottan nyomasztó, hogy még suttogva sem beszélgethetünk, mert a csendfülkében foglaltunk helyet.

A vonatunk késik, így körülbelül négy percünk van átszállni a következő járműre, ami félóránként jár és a Frederiksborgi kastély kertjéhez visz. Mire megtaláljuk az információs táblát, már csak egy percünk marad. Éppen elérjük, s néhány perccel később már a barokk parkban bolyongunk. Szépen nyírt bokrok az ősz sárga és zöld divatruháiban, háttérben az esőt ígérő, sötétkék égbolt. A víz nélkül tátogó szökőkutak már jelzik a hideg közeledtét, de még így is fantasztikus látvány.

  Sirályok acsarkodását figyeljük, szemlélődünk. Béke, csend, tág terek. Nem sietünk sehova. Skandinávia legnagyobb reneszánsz kastélya még csak most nyitogatja kapuit. Ez az épület olyan, amilyennek a mesék kastélyait képzeljük, csak ez itt van, valóságos, bejárható, szerethető. Nem csoda, hogy IV. Keresztély király is rajongott érte.  

Frederiksborg sokkal modernebb, mint Kronborg (persze, azt is imádtuk). Itt nem cikázunk ide-oda. Mindennek megvan a helye, a sorrendje. Pompás termeken haladunk át, anélkül, hogy ki kéne lépnünk az épületből. Sok míves tárgy, freskó díszíti a termeket, de a kedvencünk a nagy hall, ami most "kék karácsony" színben pompázik, kékre festett tányérokkal és egy brutáis, kék tükrös tárggyal a terem közepén. Mire végigjárjuk a kiállítást, megérkezik a tömeg és az eső, bár utóbbi csak az állomás előtt kap el minket. A kártyánk lassan lejár, már csak egy program fér bele, így a Rosenborg kastélyhoz megyünk, egy nagy és felesleges kitérő után, ami jócskán lecsökkenti az időnket.

Sosem gondoltam volna, hogy egy palotát meg lehet nézni húsz perc alatt is. Főleg, hogy a képek alapján hatalmasnak tűnt. Már nincs idő ráhangolódni, gyorsan kebelezzük az impressziókat. Nyilvánvaló, hogy itt sok a turista, mivel városon belül van, könnyen elérhető, cuki palotácska. Nem akarok igazságtalan lenni, de az előző két katély után ez az épület már nem nyújt akkora élményt, különösen az idő és a sokaság szorításában. 

Gondolatban már a szálláson járunk, utána hamarosan fizikailag is. Most először vagyunk világosban a lakónegyedünkben, így kihasználjuk az alkalmat, s végre felmegyünk a tetőteraszra. Bámulatos a panoráma. Minden modern, új, előttünk a Dániát és Svédországot összekötő híd, a tengerpart szélmalmokkal. Figyeljük a repülőket, amint folyamatosan érkeznek a reptérre, és a metrót, ami nyílegyenesen halad a reptéri torony felé. De maga a terasz hangulata sem rossz. Ha nem lenne hideg, elücsörögnénk itt egész éjszaka. Úgysem alszunk. :)

Mire a tengerpartra kijutunk, már sötétedik, de így is nagy élmény. A homokbuckák között már megjelennek az apró, sárgálló lámpák, amik az éjszakai sportolást, sétát biztosítják. Nem vágyunk már a belváros nyüzsgésére. Megtettük a magunk hetvenezer lépését. Most a csendnek van itt az ideje. Utoljára még felmegyünk az esti tetőteraszra, s ezzel az emlékképpel zárjuk az utazást. Hajnalban indulunk haza.

 2025. november

 

Köszönet Erikának, hogy részese volt ennek a kalandnak, s hogy még nálam is többet fényképezett!  A történet elmesélésénél a magamé mellett az ő fotóiból is használtam.

Köszönet a családomnak, hogy engedik kiélni utazás iránti szenvedélyemet, és Petinek, hogy Erikát is biztatta erre!

 

Árak:

1 DKK=52 Ft 

Kerek Torony (Rundertaarn): 60 DKK, nem része a Koppenhága kártyának.

1 vonaljegy a kis zónában: 24 DKK

1 vonaljegy a reptérről a belvárosba: 30 DKK

Koppenhága kártya 48 órára: 819 DKK (Ebben benne van 80 múzeum ingyenes megtekintése és korlátlan tömegközlekedés - beleértve a vonatokat és bizonyos hajókat is.)

Mennyibe kerülnek az általunk megtekintett múzeumok Koppenhága kártya nélkül?

Rosenborg Slot 140 DKK

Christiansborg Slot 215 DKK (kombinált jegy)

Tivoli 190 DKK

Design Múzeum 140 DKK

Kronborg kastély 145 DKK

Ciszternák 120 DKK

Frederiksborg 115 DKK

 

 

 

 

Oldal: Koppenhága, ahol alig aludtunk
Bea weboldala - © 2008 - 2025 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat