Bea weboldala

Szabadidő és sport

Lisszabon három napban

 

Mi fér bele Lisszabonban három napba? Gondos tervezéssel elég sok minden. Persze, megkönnyítette a szervezést, hogy a nevezetességek közül több felújítás alatt, a siklók pedig a szeptemberi tragikus baleset óta nem járnak. De így sem távozunk hiányérzettel.

 

Egy "szélesvásznú" repülős naplemente után érkezünk Lisszabonba, célirányosan az Ask Me Lisboa pulthoz, hogy átvegyük Lisszabon kártyánkat, mely következő napjaink nélkülözhetetlen kelléke. 

A buszmegálló közvetlen a reptér mellett van. Persze mehetnénk metróval is, ami jóval egyszerűbb lenne, ha nem az utolsó nap jönnénk rá, hogy a Vd jelölés az útvonaltervezőben a metrót jelenti. Így viszont többet látunk a városból.

Szállásunk egy elegáns, mozaikos toronyház tizenötödik emeletén van. Csupa csempe, elegáns dizájn, amin vagy félórát ámulunk, s ez épp elég arra, hogy bezárjanak a környékbeli boltok, s az éjjel-nappali zöldséges banánjára fanyalodjunk. Na jó, ez így egy kicsit furán hangzik.

szallas1.jpg

Másnap korai indulás a Belém-toronyhoz. Szeretjük a város csendes békéjét, ismerkedünk a városi villamosok szeszélyes szokásaival, hogy csak úgy ukmukfukk kiállnak a forgalomból. De korán van, belefér a rögtönzés. Még tömeg sincs, a torony úgyis felújítás alatt, így legalább tíz percünk van körbeálmélkodni, és végignézni egy katonai tiszteletadást a szomszédban.

belem.jpg

Gyalog megyünk a Szent Jeromos-kolostorhoz, rápillantunk a Felfedezők emlékművére is, így viszont csak öt perccel nyitás után érünk célhoz, ráadásul rossz sorba is állunk be. A táblák nem egyértelműek, tájékoztatás csak azután jön, hogy a sor elejéről küldenek át az azóta jócskán felduzzadt másik sor végére. Húsz perc izgalmas várakozás után bejutunk (néha vannak kétségeink), s utána már ráérősen bóklászunk az elegáns mór oszlopok között.  A tömeg fokozatosan eloszlik a hatalmas területen, csak a női wc pozícióját jelzik markánsan az előtte ácsorgó reményvesztett férfiak, akik a labirintusszerű, zárhatatlan helyiségekben időző hölgytársaságukat várják vissza.

jeromos2.jpg

Mire kijutunk a kolostorból, az épület előtt már óriáskígyózó sor állja a napsugarak és a kéretlen árusok ostromát. És még csak február van. A templomi részre a bejutás ingyenes és viszonylag gyors is, mint ahogy a körbetekintés is, mivel itt is restaurálnak. 

jeromossor.jpg

 A régiből az újhoz tartunk. A MAAT, vagyis a Modern Művészetek Múzeuma innen sétatáv. Fantáziadús architektúrája remek díszlet az épp zajló vitorlásversenyhez. Ami itt görbe, ott hajlik, púpos, de mégis szimmetrikus, van benne valami felszabadító, kiszámíthatatlan, s persze remek kilátást ad az Április 25. hídra és a Megváltó Krisztus szobrára.

maat1.jpg

A nap további részében tervezett keretek között bolyongunk céltalanul a Bairro Alto és az Alfama negyedben. A Santa Justa liftet ugyan felújítják, de egy turistacsoporthoz csapódva keresni sem kell a kilátóteraszhoz vezető utat. Csak a panorámáért kell közelharcot vívni a tömeggel. A "megpróbáltatás" után egy bájos, emblematikus étteremben polippörkölttel és csirkekolbásszal hangolódunk a délutánra.

santajusta1.jpg

Eredetileg lefelé indultunk volna, de felfelé is vannak látnivalók. A Museu da Sao Roque, ami kívülről puritán templom, de belülről csodákat rejt, egy kiállítást is elénk tár a születésről, de ez utóbbi inkább ijesztő. Minket menekülésre késztet. Találunk szép kilátókat, vad színekben pompázó, változatos csempékbe öltözött házakat, botanikus kertet. Kipróbáljuk a híres 28-as villamost is, ami elsőre nem is zsúfolt, csak a visszafelé irányban, ott viszont már helyenként a villamos hátulján is lógnak. Már, amikor jön. Mert olyan is előfordul, hogy hosszasan vársz rá, végre sikerül felpréselődnöd, és négy megálló után kiáll a forgalomból. Persze, utána rájössz, hogy ennyi idő alatt ezt a távot akár le is gyalogolhattad volna, ha lenne helyismereted.

28.jpg

Kaptatunk a meredek emelkedőkön, örülünk a kútnak,  mármint örülnék, ha elbírnék vele, de semmi gond, mert mellém pattan egy bácsika, és lazán megnyitja nekem, aztán a felfelé menetben még le is előz. "Az élet jó." - villan elém a kéményfelirat, amivel azonnal tudok azonosulni. Jó itt lenni, bóklászni, gyönyörködni a tájban, nagyokat nevetni és folytatni a felfedezést. Egy sikló a kényszerpihenőjében modellt áll a turistafotókhoz. Az utcai lejtőkön most csak gyalogosok ereszkednek lefelé. Az Alfama naplementéit egekbe dicsérték, de a Miradouro de Santa Luzia már délután ötkor tele van. Még nem sejtjük, hogy amit itt tömegnek érzünk, az nem az. Felkaptatunk a Belvedere-hez. Villamosozni esély sincs. Óriási csalódás vár. Aki romantikus alkonyi összeborulást tervezne itt a szerelmével, ne tegye!

siklo.jpg

A templom előtt tömegek ülnek, iszogatnak. Még a harmadik sorból tán nézhetnénk, hogyan világítja meg a lemenő nap idegenek hátát, de kihagyjuk, és inkább elindulunk haza a koszlott, pisiszagú utcákon, mely éles ellentét az eddigiekhez képest. A buszt épp lekéssük, a következő érkezésénél örömünnepet ülünk várakozó sorstársainkkal.

alfama.jpg

A legnagyobb fejtörést a második nap szervezése okozta. Sintrába utazunk vonattal (amit tartalmaz a Lisboa Card), első állomásunk a Pena Palota, ahova kötelező időpontot foglalni, késési tolerancia nélkül. Időben mindennek klappolnia kell, úgy, hogy a február eleji esőzések megrongálták a síneket, és a vonatközlekedés két nappal érkezésünk előtt állt helyre. A palotához félórás buszút a feljutás, onnan pedig gyalog szintén félóra a kaputól a bejáratig. Talán a legfölöslegesebb dolog, amire pénzt adunk ki, a Hop on Hop off busz. A közlekedése erősen behatárolt, igaz, reggel legalább még működik. Ha a látogató kellőképpen korán érkezik, még fel is fér rá. De ehhez érdemes indulás előtt félórával érkezni. A legtöbb turista a Pena Palotában kezd, így ez jó irányjelzés, másrészt egyéb megállóknál totál esélytelen leszállni. Mi a 10.00 órás időpontra váltottunk jegyet, így kényelmes sétával gyaloglunk fel a piros, sárga, kék épülethez, amibe belefér a ráhangolódás és a tévesztés is. Igen elcsodálkozunk, amikor az andalgás után egy méretes sor végére állunk be. Nagyjából húsz perc totyogás után jutunk a palota belsejébe, ahol tovább poroszkálunk a tömeggel. A legnagyobb élmény az épületben a terasz, ahol végre lélegzethez juthatunk.

penaterasz.jpg

A Pena Palotában (ahol még a wc abalakai is gyönyörűen csempézettek) nehéz egyedül lenni. De a parkban már esélyes. Edla grófnő rezidenciájához, ami a kerten belül negyven perc séta, már csak az elszántabbak merészkednek le. Itt végre lehet szabadon csatangolni és élvezni a változatos termek egyediségét. 

edlagrofno.jpg

Még mindig van elegendő idő átjutni a Quinta da Regaleira kastélyhoz. Persze, csak akkor, ha az ember nem ragaszkodik a Hop on Hop off buszhoz. Igaz, itt még jön, és még ülőhelyünk is van, de akkor is rossz döntés. Frusztráló tényező, hogy a palotába vészesen fogynak az online jegyek, s nekem nem sikerül foglalni. Lesz, ami lesz, nekivágunk, megpróbálunk a helyszínen vásárolni. A buszvezető tanácsára lemegyünk az állomáshoz, hogy átszálljunk a másik buszra, ami fantombusz lehet, mert mi nem találkozunk vele, noha sokáig várunk. Az Uberrel sem megyünk sokra. A sofőrrel nem beszélünk egy nyelvet, s bangladesi mivolta akadályozza abban is, hogy elfurikázzon minket választott célunkhoz. A csúcsra sem jutunk el, a völgyből kényszerülünk visszagyalogolni a tiltótábláig, ahol nyelvet beszélő kollégái akadálymentesen fuvarozzák a vidám turisztokat. 

regaleira1.jpg

regaleira2.jpg

Maga a Quinta da Regaleira egy mesebeli birodalom élőszereplős megjelenése. Itt nyugodtan lehetsz újra gyerek. Mászkálhatsz földalatti barlangokban, vízeséseknél, tornyoknál, titkos és romantikus helyeken. A jegyet a turistásabb időszakban meg kell venni előre, ha nem akarsz lemaradni, de most a helyszínen is lehet. Szívesen zárjuk itt a napot, de azért egyszerűbb lett volna egyenesen legyalagolni a Pena Palotából, vagy fel, a Nemzeti Palotától. A lényeg, hogy ne menjetek vissza az állomáshoz! Teljesen felesleges.

Levezetésként lesétálunk Sintra főterére, meglátogatjuk a Nemzeti Palota kertjét, ahonnan értékelhetőbb lenne a naplemente, mint Alfama kilátóiból, ha nem zárna be este hatkor. Felpréselődünk egy utolsó Hop onra, amire annyit várunk, hogy gyalog már elértük volna az állomást. Utána vonatozás, nagyobb tömeggel, de még elviselhetővel, és egy cseppet sem érezzük magunkat veszélyben a nagyon vegyes, javarészt fekete útitársaságban. 

nemzetipalota.jpg

A harmadik napot a Szent György várban kezdjük. Nem nyitáskor, de korán, a buszról kitekintve Alfama üres kilátóira. A várat sokáig csodáljuk tömeg nélkül, Judit elmaradhatatlan bőröndjének társaságában. Szent György pávái 10.00 után kezdik meg műsorukat, a nagyközönség elé tárva díszes farktollaikat. Ők a fő látványosság.

szentgyorgy.jpg

pava.jpg

Jó az andalgás, különösebb tervek nélkül, de sok választási lehetőséggel. Átélhető a vár tövében, a málló falak között rögtönzött ablakkoncert, amit egy ráérősebb napon órákig elhallgatnánk. Nem vágyunk a zsúfolt utcákon kóborolni, bőrönddel pláne, így inkább a külváros felé vesszük az irányt. Az Ajuda Nemzeti Palota a Belém negyed fölött helyezkedik el, így a kultúra után még a híres belémi cukrászdában a pasta de natal elcsócsálása van tervben. 

ajuda1.jpg

 Miután a biztonsági őr javaslatára a palota bejárati függönye mögé rejtjük Judit bőröndjét, önfeledten kóborlunk a hatalmas, változatos termekben. Van rózsaszín, sötétkék, trónterem, bálterem, látható itt porcelán könyvespolc és az első telefon. A wc-ig külön vörös szőnyeg vezet. Eddig minden a terv szerint halad. A kijelölt busszal lemegyünk a Belém negyedbe, azután rögtönözni kell, mivel leáll az internetem. Természetesen a cukrászdát nem fogom megtalálni telefonos segítség nélkül, de szemben van egy hely, ahova beülhetünk. Nem olyan, amilyet elképzeltünk, de megpihenni jó (másra nem) és tudom, hol vagyunk, a Praca do Comérciora vissza tudunk jutni, ott pedig már van Turista Információ, szerezhetek térképet.

comerico.jpg

 A zsebesbabák útjából kitérve körbenézünk a hatalmas téren, meglátogatjuk a tengert, a kikötőt, majd a megszerzett térképpel irány a repülőtér. Épp időben vagyunk. A csavar a történetben csak annyi, hogy némi izgalom is legyen, hogy a Wizzair gépei nem az első terminálról indulnak. Oda még külön buszozni kell. De így is időben vagyunk. A repülés zavartalan, izgalommentes, a megérkezésnél pedig átéljük kalandunk legfélelmetesebb részét: Hajnali fél 2 körül kell átjutnunk az éjszakai buszmegállótól a KÖKI terminálon. A lehetőségek: szabálytalanul átszaladni a gyorsforgalmi úton, vagy a felüljárón a drogosok és csövesek között. Egyik sem életbiztosítás. Judit a másodikat választja, én szívem szerint az elsőnél maradnék, de követem. Fellélegzünk, amikor a lépcsőnél tovább nem kísér az egyik elszánt "zombi". Még egy gyanús csoportosulás a zebra után, és végre az autó jóleső biztonságába zárkózhatunk.

Budapest, 2026. március

 

Köszönet Juditnak a jó társaságért, a derűs napokért és a rengeteg szinonimáért, amit a Felfedezők emlékművére aggatott! 

További köszönet a családomnak, hogy ilyen nagyvonalúan elengednek, így legalább addig sem őket nyúzom utazással.

 

Jegyek/belépők

Lisszabon kártya 72 órára 62 Euro, amiben benne van a közlekedés, még a sintrai vonat is, és sok múzeumi belépő. Fizikai kártya, amit előre meg kell venni online, és érkezéskor akár a reptéren is átvehető.

Szent Jeromos-kolostor 18 Euro (Benne van a Lisboa Card-ban.)

Pena Palace 20 Euro

Quinta da Regaleira 25 Euro

Hop on Hop Off busz 11 Euro, ugyanonnan az Uber csak oda 5 Euro

Szent György vár 22 Euro (Benne van a Lisboa Card-ban.)

Ajuda Nemzeti Palota 15 Euro (Benne van a Lisboa Card-ban.)

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 63
Tegnapi: 8
Heti: 152
Havi: 636
Össz.: 61 194

Látogatottság növelés
Oldal: Lisszabon három napban
Bea weboldala - © 2008 - 2026 - irix.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »